Tavaly áprilisban hatalmas pofonba szaladt bele a Bayern München Wolfsburgban, a "farkasok" akkor ugyanis Grafite és Dzeko vezetésével 5–1-re verték a rekordbajnokot. A müncheniek mindenképpen szerettek volna visszavágni az utóbbi időben gyengén teljesítő Wolfsburgnak, és Arjen Robben góljával már a 2. percben vezetéshez jutottak: a tavasszal nagyszerű formában levő holland szélső Müller passza után 11 méterről vette be Lenz kapuját. A vendégek ezután is a kezükben tartották a mérkőzést, sőt a 26. percben Van Buyten fejese után már 0-2 állt az eredményjelzőn. A Bayern magabiztos előnye tudatában kissé visszább húzódott, ám a szünetig így is csak előttük adódtak újabb lehetőségek, a Wolfsburg nem jelentett veszélyt Butt kapujára. A második félidőben van Gaal edző pályára küldte Franck Ribéryt is, így még kreatívabbá vált a müncheniek játéka. Az 57. percben aztán végleg eldőlni látszott a három pont sorsa, ugyanis Barzagli szerencsétlenül saját kapujába talált. Tíz perccel később széphíthetett volna a hazai együttes, ám Grafite – németországi pályafutása során először – büntetőt hibázott. A Bayern megerőltetés nélkül őrizte előnyét, mivel a wolfsburgiak nem tudtak igazi helyzetet kialakítani. A lefújás előtt nem sokkal Grafite ugyan egy fejessel kozmetikázott az eredményen, ám ettől függetlenül a müncheniek rendkívül simán hozták a mérkőzést. Szintén idegenben lépett pályára a listavezető Leverkusen, amely az otthonában mindekire veszélyes VfL Bochumhoz látogatott. Esélyeshez méltóan jobban kezdett a Bayer, és az első negyedórában két nagy helyzetet is kidolgozott, ám Kroos és Barnetta lövése sem jutott túl Philipp Heerwagenen. A folytatásban is a hazaiak kapusa volt a főszereplő, aki több esetben bravúrral mentette meg csapatát attól, hogy hátrányba kerüljön. Az első negyvenöt perc vége előtt nem sokkal aztán ő sem tudott már segíteni, amikor Kiessling nagyszerű passzát Erin Derdiyok továbbította a kapuba, így 1-0-s Leverkusen-vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A fordulást követően sem változott a játék képe: a vendégek sorra vezették támadásaikat, a Bochum pedig főleg a védekezésre koncentrált. Ennek ellenére a 68. percben váratlanul egyenlítettek a hazaiak: Holtby nagyszerrű indítása után a szlovén Zlatko Dedic Adler felett pörgetett a hálóba. A Leverkusen hiába támadta végig a hátralevő bő húsz percet, Kiesslingék nem tudtak túljárni még egyszer a remek napot kifogó Heerwagen eszén. A döntetlen következtében a listavezetőt beérte a Bayern München, Jupp Heynckes tanítványai már csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a bajorokat. A Bayernhez hasonlóan a Hamburg is nagyszerűen kezdte a saját mérkőzését, ugyanis már a 2. percben előnyhöz jutott Kölnben. A hazaiak csapatkapitányuk, a libériai Mohamad révén ugyan egyenlíteni tudtak a 31. percben, ám sokáig nem örülhettek, hiszen Petric még a félidő vége előtt visszavette a vezetést a HSV-nak. A második negyvenöt perc elején úgy tűnt, hogy a horvát támadó büntetője végleg eldönti a három pont sorsát, ám a Köln nem adta fel, és az utolsó negyedórában két gólt szerezve döntetlenre mentette a találkozót. A vendégeknél Bruno Labbadia vezetőedző a 89. percben pályára küldte Ruud van Nistelrooyt, akinek ez volt a bemutatkozása a Bundesligában. A harmadik helyezett Schalke sem bírt ellenfelével: a gelsenkircheniek meglehetősen eseménytelen összecsapáson 0–0-ra végeztek az újonc Freiburg otthonában, így már sorozatban második idegenbeli összecsapásukon nem tudtak nyerni Kuranyiék. A Hoffenheim 2009. november 21-én nyert utoljára bajnoki mérkőzést, azóta négy vereség és három döntetlen volt a mérlege a "falusiaknak". Ralf Ragnick fiai Carlos Eduardo és Salihovic révén kétgólos előnyre tettek szert a Hannover elleni első félidőben, a vendégek erejéből pedig csak a szépítésre futotta a folytatásban, így a Hoffenheim hosszú idő után tudott ismét három pontot szerezni.
A játéknap utolsó mérkőzésén a Nürnberg fogadta hazai pályán a jó formában lévő VfB Stuttgart csapatát. A még mindig kieső helyen álló házigazdák kezdték jobban a találkozót, és folyamatos nyomás alatt tartották a vendégeket, akik inkább kivártak. Megérte a türelemjáték, mivel a sorozatos nürnbergi akciók után egy kontrából a Stuttgart szerezte meg a vezetést Timo Gebhart révén, aki hidegvérrel lőtt a kapuba Sami Khedira passzát követően a 22. percben. Az első félidő hátralévő része többnyire sikertelen nürnbergi támadásokat hozott, így vendégvezetéssel zárult a játékrész. A második félidőben felváltva alakították ki a helyzeteket a csapatok, de a gól még elmaradt. Nem úgy a 60. percben, amikor a Nürnberg egyenlített Albert Bunjaku találatának köszönhetően. A gól felbátorította a hazaiakat, és teljesen átvették a játék irányítását, rendre helyzeteket teremtettek, de a vezetést mégsem sikerült megszerezni. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, mivel a Stuttgart nem sokkal a vége előtt ismét megszerezte a vezetést, amit nem is engedett ki kezéből egészen a hármas sípszóig.
Bundesliga, 21. forduló: Wolfsburg–Bayern München 1–3 (Grafite 90., ill. Robben 2., Van Buyten 26., Barzagli 57. – öngól) Bochum–Leverkusen 1–1 (Dedic 68., ill. Derdiyok 45.) Köln–Hamburg 3–3 (Mohamad 31., Novakovic 75., Chihi 88. ill. Jansen 2., Petric 36., 49. – 11-esből) Freiburg–Schalke 0–0 Hoffenheim–Hannover 2–1 (Carlos Eduardo 35., Salihovic 40. – 11-esből, ill. Koné 57.)
1.FC Nürnberg–VfB Stuttgart 1–2 (Bunjaku 60. ill. Gebhart 22., Hilbert 87.)
Sima sikert aratott a Bayern Wolfsburgban
A szombati napon hat mérkőzéssel folytatódott a Bundesliga 21. fordulója. A Wolfsburg ezúttal nem tudta megismételni tavalyi nagyszerű teljesítményét a Bayern ellen: a müncheniek gond nélkül hozták el a három pontot a "farkaslakból". A bajorok pontszámban beérték a Bochumban botló Leverkusent, amely már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát. A Hoffenheim hét sikertelen meccs után nyert újra, Ruud van Nistelrooy pedig gólzáporos döntetlent hozó mérkőzésen mutatkozott be a Hamburgban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!