Sándor György: Itthon játszó magyarként szeretnék bekerülni a válogatottba

A fehérvári egyesülethez történt igazolása kapcsán több helyen azt nyilatkozta, nem érzelmi kérdés, ha egy játékos úgy dönt, elhagyja azt a klubot, amelyhez pályafutása nagy része kötődik. Egyébként Sándor György köszöni szépen, jól érzi magát Székesfehérváron és a klubnál. – Az, hogy egyik rivális csapattól a másikhoz igazol az ember, a futball világában teljesen normális dolog. A Real Madridból is igazolnak játékosok a Barcelonába, pedig közöttük nagyobb a verseny, mint a Videoton és az Újpest között a honi bajnokságban. Számomra fontos szempont volt, hogy a fehérvári klub komoly célokat tűzött ki maga elé és sokat tesz azért, hogy ezeket el is érje. Gondolok itt a stabil háttérre és a kiváló szakmai stábra. Koromhoz képest rutinos játékosnak tartom magam, de van még fejlődnivalóm, s ennek a lehetősége a Videotonban biztosított, erre garancia dr. Mezey György személye. Döntésében az is befolyásolhatta, hogy nem ismeretlen számára a sóstói terep: öccse a Vidi akkor még NB-III-ban játszó második vonalának volt tagja, míg édesapja a 2008-2009-es szezonban Varga István mellett dolgozott pályaedzőként. Kicsit az időben visszaugorva nézzük hogyan indult Sándor György karrierje. – Családi indíttatásból kezdtem focizni. Van egy régi fotó, abból az időből, amikor még járni sem tudtam, de a labda már ott van mellettem. Először kilenc évesen lettem igazolt labdarúgó Miskolcon, később a Kiskőrös FC-ben folytattam. Onnan költöztünk Budapestre, én pedig a BVSC-hez kerültem, ahol nemsokára a Simon Tibor által irányított NB-II-es gárdában is bemutatkozhattam. Ez meghatározó élménye a pályafutásomnak. Aztán 2002-ben hívott az Újpest – akkor még utánpótlás korú voltam – ahol kisebb megszakításokkal egészen mostanáig fociztam. Még a 2002–2003-as idény tavaszán, a Mészöly-Véber edzőpáros vezetése idején lépett pályára élete első NB-I-es mérkőzésén: Szombathelyen 3–2-re győzött az Újpest, s a sikerből Sándor aktívan kivette a részét, hiszen ő szerezte a csapat második gólját. Érdekesség, hogy a második mérkőzésén, második gólját, a Győr ellen éppen Sebők Zsoltnak rúgta. A Videotonhoz történt igazolásáig mindössze egy év Győr, illetve kétszer fél év külföldi szereplés – Angliában, illetve Bulgáriában – szakították meg az újpesti éveket. – 130-nál tartok az NB-I-es mérkőzések sorában, 17 gólt rúgtam. Négyszer kaptam lehetőséget a válogatottban, bár ezek mind felkészülési mérkőzések voltak. Nagyon sok olyan ember nevét meg tudnám említeni, akiknek köszönhetően idáig eljutottam, ezért inkább egyet sem mondok. Kivételt édesapámmal teszek: ő a kezdetektől fogva egyengette a pályafutásomat, nélküle nem lennék az, aki vagyok. Ez egyértelmű. Azt azért vele kapcsolatban el kell mondjam, nem mindig előny, ha valakinek edző az apja. Nekem sok negatív élményem is van emiatt. De ezekről inkább ne beszéljünk! Gyuri viszont ma már jó szívvel gondol vissza azokra az időkre, amikor otthon lekerült az asztalról a terítő, előkerültek a bábuk, s édesapja kitartóan magyarázta hogyan is kell egyes szituációkban helyezkedni. Hálás azért is, hogy szülei mindig támogatták, s még külföldre is kimentek egy-egy mérkőzésére. Az öccsével, Sztyopával, jó testvérek, segítik egymást, örülnek egymás sikereinek, nincs köztük féltékenykedés. – Sztyopa azt hiszem, tehetségesebb, mint én, ám kevésbé szerencsés – márpedig szerencse is kell ahhoz, hogy az ember jókor, jó helyre kerüljön – sokat volt sérült és egy kicsit türelmetlen. Sosem várta ki, amíg lehetőséget kap, inkább odébbállt, ezért sok csapatban megfordult már. Most éppen Budaörsön játszik. Remélem, megleli a helyét! Még egy érdekesség: Sándor György érettségi után a Testnevelési Egyetem hallgatója lett, s az idén már a negyedik évet végzi, tehát végzős. Ha minden jól alakul, nyáron diplomás ember lesz belőle. – Egyéb terveim? Klubszinten szeretnék végre bajnokságot nyerni, mert az Újpesttel már három ezüstérmet szereztem. Ezen kívül, itthon játszó magyarként szeretnék bekerülni a válogatottba és annak stabil tagjává válni. Mindezekhez csak kitartást és sok sikert lehet kívánni.
Az a bizonyos Sándor gól (02:27-nél) ami végleg megpecsélte a Vidi sorsát a Magyar Kupában: