Manszúr sejk immáron több mint 800 millió fontot fektetett kedvenc játékszerébe, mióta három éve átvette a klub irányítását. A tavalyi közel 200 millió fontos veszteség rekord a Premier League-ben. A City a Chelsea által 2005-ben felállított 145 millió fontos „csúcsot” múlta felül. A hiány nagy része az új játékosok szerződtetése miatt alakult ki, összesen 156 millió euró. Ezen adatok láttán újra megfogalmazódik a kérdés, hogy a manchesteri csapat hogy fogja tudni tartani magát az UEFA új szabályaihoz, amelyek majd 2014-től lépnek életbe. Az európai szövetség akkortól kezdve nem engedi, hogy a klubok többet költsenek, mint amekkora bevételt elkönyvelnek. A Citynél azonban nem aggódnak. Graham Wallace, a klub egyik elöljárója szerint a pénzügyi mutatók ennél csak jobbak lesznek. „Ilyen arányú veszteségeket a gyors költekezések miatt szenvedtünk el, de ez a kövektező években nem fog előfordulni. Az eredmények most súlyos hiányról árulkodnak, de ezekre a lépésekre szükség volt azért, hogy a Manchester City a jövőben egy sokkal fentarthatóbb útra léphessen” – fogalmazott Wallace. Később még kijelentette, az UEFA által támasztott elvárásoknak három év múlva gond nélkül meg fog felelni a Sasok gazdálkodása. (soccernews.com) Galavits Patrik
Rekordveszteséggel zárt a Manchester City
A Premier League listavezetője az utolsó üzleti évben 197 millió fontos veszteséget könyvelt el – ekkorát még egy angol csapat sem halmozott fel.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!