Marad a címer és a mez?… (Fotó: skysports.com)
Először egy sztármenedzser, Gianluca Di Marzio dobta be a köztudatba (majd a spanyol Express című lap is átvette az információt), hogy a Real első embere nem akármilyen igazolást tervez: a Liverpool egyiptomi klasszisát, a tavaly nyár óta 29 mérkőzésen 23 találatnál járó (s emellett nyolc gólpasszt is kiosztó) Mohamed Szalah-t kívánja szerződtetni!
A Reuters ugyanakkor azt közölte: bár a Real 16 pontos hátrányban van a listavezető Barcelonával szemben, Zinedine Zidane nem akar (tán éppen ezért…) új játékost szerződtetni.
Egyébként éppen a katalánok húzhatják át Florentino Perez tervét: ugyanis éppen a napokban igazolták át a Mersey-partiak másik ászát, Philippe Coutinhót, az pedig nehezen elképzelhető, hogy a téli szünetben két gólerős játékosától is megválna Jürgen Klopp együttese.
De annyi biztos: ha Mohamed Szalah továbbra is ilyen bombaformában játszik, a Liverpoolnak muszáj lesz egy még kedvezőbb kondíciókkal rendelkező kontraktust készíteni az egyiptomi játékmester számára!
Real: bombaigazolás a láthatáron?
Egyes hírforrások szerint a királyi gárda elnöke, Florentino Perez nem akármilyen transzfert helyezett kilátásba!
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!