Hatalmas nyomás, a végletekig kiélezett harc. Így lehetne jellemezni a két gigász, a Barcelona és a Real Madrid bajnoki címért folytatott versenyfutását, amely ma utolsó állomásához érkezett. A két szuperklub közti egypontos különbség ledolgozása már hetek, hónapok óta a Primera División fő kérdése, a 38., utolsó forduló tehát ki-ki meccset hozott.
A végső diadalhoz a Barcelonának elég volt „csak” nyernie odahaza a Valladolid ellen, míg a Real-hívek kénytelenek voltak beletörődni a keserű ténybe, csapatuk La Rosaledában aratott diadala esetén is csak akkor mászhatják meg a Cibelest, ha a katalánok pontot veszítenek a Camp Nou-ban.
A Real számára már a feltételsor első pontja, azaz a győzelem begyűjtése sem ígérkezett sétagaloppnak. Aktuális ellenfelének, a Malgának ugyanis épp oly fontos volt a három pont begyűjtése, mint a fővárosiaknak, igaz, ellenkező előjellel: míg a Real a bajnoki címért, a kék-fehérek első osztályú tagságuk megőrzéséért szálltak harcba.
A hazaiak 36 szerzett ponttal a 18. helyen azzal a tudattal várták a végelszámolást, hogy céljuk eléréséhez, a bentmaradás kiharcolásához szükségük volt közvetlen vetélytársaik (Valladolid, Racing, Tenerife) botlására is. J. Ramón López Muniz bizakodását egyedül a statisztika árnyékolta be, tanítványai ugyanis az elmúlt 14 forduló során csupán egyszer (!) tudtak diadalmaskodni (27. forduló, Malaga–Villarreal 2–0).
Manuel Pellegrini a jövője szempontjából is sorsdöntő találkozóra magával vitte az egész csapatot: az eltiltottak és a sérültek mellett még Rubén De La Red is Raúlékkal tartott. A chilei mester két fontos változást eszközölt a pályára küldött tizenegyben: először is Van der Vaartot a kezdőbe nevezte (a hollandnak Kakát kellett pótolnia), másodszor Arbeola kiesése miatt átalakította a védelmet, Garay a tengely közepére, Sergio Ramos a jobb oldalra került. A vendégeknek rossz előjel volt, hogy idén egy döntőnek kikiáltott meccsüket sem tudták sikkerrel venni, gondoljunk csak az Alcorcón elleni Király-kupa égésre, a Lyon elleni BL-kudarcra vagy a 2009–2010-es szezon két „El Clásico”-jára.
A feszültség tapintható volt a találkozó előtt. Csak egy példa minderre: lokálpatriotizmus ide, élet-halál harc oda, a Real Madrid játékosait tömegek fogadták üdvrivalgással Malagán, ám érkezésüknek a látszat ellenére nem mindenki örült. A helyiek közül egy vérmes Malaga-szimpatizáns ugyanis félliteres ásványvizes palackkal igyekezett levadászni a királyi alakulat egyik ékkövét, a csapatbuszból épp hogy kilépő Cristiano Ronaldót, aki szerencsére nem szenvedett sérülést az esetnél, így pályára léphetett a találkozón.
Az összecsapás hatalmas meglepetéssel kezdődött. A kilencedik percben ugyanis Duda, a hazaiak portugál középpályása megszerezte a vezetést a Malagának: a találatot ügyes összjáték előzte meg, Caicedo sarokkal tette vissza az érkezőcsapattárs elé a labdát, aki büntetőterületre betörve, ballal, laposan kilőtte Casillas kapuját. 1–0. A gól megzavarta a vendégeket. A Real ugyan igyekezett nyomás alá helyezi a hazaiak kapuját, ám Muniz jól megszervezte csapata védelmét, így a kék-fehérek hatásosan barikádozták el térfelüket. Higuaín és Ronaldo ekkor csak magányosan vergődött. A 17. percben a Real argentin csatára került helyzetbe, de erőtlen lövése nem okozott veszélyt. Nem sokkal később, a 25. percben Cristiano Roldano próbálkozott, de Munúa hatalmas bravúrral védett. A Malaga, ahogy erejéből tellett, támadott, a 35. percben Caicedo növelhette volna az előnyt, ám Duda centerezését nem tudta értékesíteni, így maradt a „vékony jég”, az 1–0-ás hazai vezetés. A Real a meccs e szakaszában már kissé kedvetlennek tűnt, lehet, a játékosokhoz is eljutott a Camp Nou-ból érkező hír, hogy a Barca 2–0-ra vezet a Valladolid ellen… A félidőt egy Van der Vaart-lövés zárta: a holland 40. percben elvégzett szabadrúgását a Malaga uruguayi kapusa parádésan hárította.
A második játékrész újabb gyors gólt hozott. A 48. percben egy Cristiano Ronaldo-Marcelo összjáték után a brazil balhátvéd középre tálalt az érkező Van der Vaart elé, aki a Malaga-védők szorításában forgolódva, már-már reménytelen helyzetben végül estében betalált. 1–1. Visszajött a Real a meccsbe! A következő percek rövid csendjét aztán ismét a Real Madrid holland középpályása törte meg. Előbb a 61. percben tüzelt Munúa kezei közé, majd a 64. percben Granero rajta megpattanó lövését hárította hatalmas bravúrral az uruguayi. A folytatásban a csereként beállt Benzema villogott, többször is veszélyt teremtett a Malaga kapuja előtt, de rendre rosszul célzott. A paprikás hangulatban végződő találkozó eredménye ezután már nem változott.
A döntetlennel a Real Madrid lemaradt a bajnoki címről, más kérdés, hogy győzelemmel sem érte volna utol a Camp Nou-ban hengerlő Barcelonát. A Malagának az egy pont bentmaradást ért.
Malaga: Munúa, J. Gámez, I. González, H. Rosario, Mtiliga, J. López (Juanito, 79.), Fernando, Apono, Duda, Benachour (Albert Luque, 81.) és Caicedo (Obinna, 59.)
Real Madrid: Casillas, Sergio Ramos, Albiol, Garay, Marcelo, Granero (Benzema, 72.), Gago (Guti, 59.), Xabi Alonso, Van der Vaart (Drenthe, 81.), Higuaín és Cristiano Ronaldo
Gólok: 1–0: Duda (9. perc), 1–1: Van der Vaart (48. perc)
Kiállítva: Duda (92.)
Vezette: Alberto Undiano Mallenco
Gyutai Péter
(Forrás: As.com és Marca.com)
