Végtelen küzdelem…
Wenger Arzén és Benítez Rafael, a két menedzser a szezon végén még egyszer egymásnak feszülhet csapatával, az Arsenallal és a Chelsea-vel. ugyanis – bármennyire hihetetlen – könnyen abszolút holtverseny alakulhat ki a két londoni fellegvár között a 38., utolsó fordulót követően.
A Chelsea-nek 37 forduló után 72 pontja van és 73-38 a gólkülönbsége. Az Arsenal a tegnapi, Wigan elleni 4-1 után 70 ponttal és 71-37-es gólkülönbséggel áll. Mármost, csupán annyi kell egy totális egálhoz, hogy vasárnap az Ágyúsok 2-1-re győzzenek Newcastle-ban, a Chelsea pedig 0-0-t játsszon az Evertonnal a Stamford Bridge-en.
Cseppet sem elképzelhetetlen.
A Premier League kedden megerősítette, hogy az egymás elleni eredmények nem számítanak. (A Chelsea oda-vissza legyőzte az Arsenalt.)
Rájátszást vívhat a Chelsea és az Arsenal a BL-helyért

Könnyen holtverseny alakulhat ki a Chelsea és az Arsenal között az angol bajnokság végén a PL harmadik helyén. Ebben az esetben tie-break meccset kell vívniuk, hiszen a harmadik még csont nélküli BL-induló, a negyediknek azonban selejtezőt kell vívnia a Bajnokok Ligája főtáblájáért.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!