Szepesi György tudja, milyen érzés MLSZ-elnökként megélni egy nagy tornára való kijutást
Aligha van lelkesebb szurkolója a magyar válogatottnak Szepesi Györgynél, aki kétségkívül a csapat legtöbb meccsét látta a helyszínen ma élő honfitársaink közül. A '30-as évek óta a legutóbbi időkig ott volt minden hazai válogatott meccsen, mi több, 1945-től 1986-ig hivatalból – előbb, mint rádióriporter, utóbb, mint MLSZ-elnök – volt ott negyven éven át csaknem az összes idegenbeli meccsen is. 1972-ben, amikor legutóbb vettünk rész Európa-bajnokságon, a rádióhallgatókat tudósította Belgiumból, 1982-ben és 1986-ban, legutóbbi két vb-szereplésünk alkalmával pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke volt. A FourFourTwo magazin magyar kiadásának tiszteletbeli főszerkesztőjét lakásában hívtuk fel telefonon, hogy a múlt vasárnapi diadalról kérdezzük.
– A televízióban láttam a norvégok elleni meccseket, ma már nem megyek ki a stadionba, nem hagyhatom magára a feleségemet. Szépen játszottunk, jó meccsek voltak, kifogástalan játékkal vívta ki a továbbjutást a magyar válogatott. Priskin Tamás góljára csak azt mondhatom, hogy védhetetlen volt, úgy eltalálta a labdát, hogy ezt a lövést egyetlen kapus sem védhette volna.
– Bízott a továbbjutásban? A papírforma nem magyar győzelmet ígért.
– Természetesen bíztam. Egy percig sem gondoltam, hogy a norvégok az esélyesek. Bár jó és nagyon kemény csapatuk van, és úgy érzem, alaposan felkészültek ellenünk, mi több, jól láthatóan egy pillanatra sem adták meg magukat, a magyar válogatott jobb volt mindkét mérkőzésen.Valahogy már a meccs előtt azt éreztem, hogy tovább fogunk jutni. Ez azért is biztató a jövőre nézve, mert szerintem a norvégok hasonló játékerőt képviselnek, mint egyik-másik lehetséges Európa-bajnoki ellenfelünk, vagy éppen a svájciak, akikkel egy csoportban vagyunk a világbajnoki selejtezőkön. Vagyis ellenük is lehet esélyünk.
– Ön is ünnepelhetett egy nagy tornára való kijutást norvégveréssel.
– No igen, 1981-ben Mészöly Kálmán válogatottjának a Népstadionban elért négy egyes győzelme jelentette a világbajnoki szereplés kiharcolását. De be kell vallanom, akkor jóval nagyobb volt a különbség a két csapat között. Át tudom azonban érezni azt az örömöt, amit MLSZ-elnökként Csányi Sándor érezhetett múlt vasárnap, személyesen neki is üzenem, hogy nagyon boldog vagyok, és gratulálok a sikerhez.
– Valóban, harminc év óta ő az első elnök, aki ilyen eredményt ünnepelhet.
– Boldog vagyok, hogy eljött ez a pillanat, és őszintén remélem, nem kell újabb harminc évet várnunk a következő nagy tornára való részvételre – mondta a FourFourTwo.hu-nak a magyar labdarúgás élő legendája, akit az Aranycsapat 12. játékosaként is emlegetünk.
Majd pár perccel ezután, hogy elbúcsúztunk, csöngött a telefon, és ismét Szepesi György volt a vonal végén: "Azt még mindenképpen írjátok bele az interjúba, hogy a harminckilenc éves kapusunk, Király Gábor teljesítménye követendő példa minden sportoló számára, szívből gratulálok neki is."
Természetesen beleírtuk, Gyuri bácsi…