Stoke City – Manchester United (magyar idő szerint 14:30)DigiSport – ÉLŐ A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson biztos pozitív hangulatban várja a Britannia Stadiumba való látogatásukat, ugyanis játékosai hosszas huzavona után végre elfelejthetik a Wayne Rooney-val kapcsolatos huzavonát. A Vörös Ördögök pénteken jelentették be, hogy új, ötéves szerződést kötöttek a csatárral. Ez rendet tehet a játékosok fejében, még megmenthetik ezt a szezont, ugyanis eddigi nyolc mérkőzésükön ötször is döntetlent értek el. Ellenfelük, a Stoke City legutóbbi öt mérkőzésén az előző fordulóban először kapott ki, úgyhogy Tony Pulis biztosan fiai talpraállását fogja forszírozni a nagynevű ellenfél ellen. Liverpool – Blackburn Rovers (magyar idő szerint 16:00) Nem lehet más a cél a Liverpoolnak az Anfield Roadon, mint hogy egy Blackburn Rovers elleni győzelemmel elinduljanak felfelé a hozzájuk még ideiglenesen is méltatlan kieső helyről, másrészt az előző fordulóban az Everton elleni városi derbin elszenvedett vereségre is gyógyírt jelenthetne egy hazai győzelem. Roy Hodgson fiai csak egyszer nyertek eddig a bajnokságban, és a Premier League harmadik legrosszabb gólarányával rendelkeznek. Ha vesszőfutásukat nem tudják megszakítani, akkor a hazaiak, akik a hét közben döntetlent játszottak Nápolyban, akár a sereghajtó pozícióba is csúszhatnak. A Blackburn, három ponttal megelőzve a Liverpoolt, a 14. helyen áll, és legutóbbi öt mérkőzésükből csak egyet vesztettek el, azonban győzelmet csak egyszer sikerült szerezniük ezen alkalmakkor. Manchester City – Arsenal (magyar idő szerint 17:00) DigiSport – ÉLŐ Vasárnap késő délután rendezik a forduló rangadóját, amikor a második helyezett Manchester City méri összetudását a harmadik helyen álló Arsenallal az Eastlandsen. A két csapatot három pont választja el egymástól, ráadásul a pillanatnyi forma is a Cityt segíti, miután sorozatban négy győzelmet arattak. Eközben, az Ágyúsok abban bizakodhatnak, hogy három győzelem nélkül megvívott mérkőzésüket követően sikerült felülkerekedniük a múlt hétvégén a Birmingham Cityn. Ehhez még ha hozzá vesszük, hogy Arsene Wenger legénysége a hét közben szabályosan kivégezte a Sahtar Donyecket, akkor még több okuk lehet a pozitív hozzáállásra. Az előző szezon során sokat emlegették a két csapat ugyanilyen szereposztással játszott mérkőzését, ugyanis az egykori Ágyús, Emmanuel Adebayor újdonsült csapatában gól szerzett, majd sportszerűtlenül a vendégszurkolók előtt ünnepelt. Akkor még a togói támadóra kellett figyelnie a londoni védelemnek, idén viszont egyértelmű, hogy Carlos Tevez miatt kell aggódniuk, aki parádés formának örvend, bár meg kell jegyeznünk, hogy Adebayor csütörtökön mesterhármast szerzett az Európa-ligában.
Lakner Péter
Premier League-beharangozó: október 24.
Vasárnap több nagycsapat is pályára lép a Premier League-ben, ám a három mérkőzés közül egyértelműen kiemelkedik a Manchester City és az Arsenal rangadója.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!