Manchester United – West Bromwich Albion (magyar idő szerint 16:00) DigiSport – ÉLŐ Több mint lenyűgöző mérleggel kezdte a szezont az újonc West Bromwich Albion, amely jelenleg a 6. helyet foglalja el a tabellán, és csak két ponttal van lemaradva szombati ellenfelétől, a Manchester Unitedtől, akik idei mérkőzéseik több mint felén döntetlent értek el. A birminghamiek legutóbbi négy mérkőzésükön 8 pontot gyűjtöttek és az Arsenal legyőzése után ismét idegenben gyűjthetné be egy nagynevű ellenfél skalpját Roberto Di Matteo legénysége. A Vörös Ördögöknél az egyik legnagyobb kérdés, hogy Sir Alex Ferguson beveti-e Wayne Rooneyt, aki az előző bajnoki fordulóban sérülés miatt nem lépett pályára, ám a válogatott keddi mérkőzésén már játszott Montenegró ellen. Mivel a jelenleg listavezető Chelsea csak ezután a mérkőzés után lép pályára, így a Unitednek esélye nyílna arra, hogy nyomás alá helyezze a rohamos léptekkel haladó Kékeket. Aston Villa – Chelsea (magyar idő szerint 18:30) DigiSport – ÉLŐ A Manchester City elleni vereséget követően az Arsenal skalpjának begyűjtésével vonulhattak a Chelsea játékosai saját válogatottjukba. A Kékek idei szezonja azt az egy kisiklást kivéve parádés, hiszen a 2. helyezett előtt már négy pont előnnyel rendelkeznek, gólarányukra tekintve pedig lenyűgöző +21-es értéket láthatunk. Talán egy kicsit könnyebb, ám koránt sem könnyen verhető ellenféllel néznek majd szembe Carlo Ancelotti fiai, amikor a hét közi Szpartak Moszkva elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre készülve az Aston Villanál vendégeskednek majd.
Gerard Houllier az előző fordulóban első vereségét szenvedte el a Villa menedzsereként, így a francia menedzser nyilván válaszlépést vár játékosaitól a bajnoki címvédő ellen. Houllier együttesénél a gólszerzés nem jelent annyira nagy problémát, ám a védelmi megingásokat mindenképpen minimalizálni kellene, amikor a Premier League jelenlegi legerősebb együttese látogat hozzájuk. Arsenal – Birmingham City (magyar idő szerint: 16:00) Nem éppen kedvező előjelekkel vág neki az Arsenal a Birmingham City elleni, Emirates Stadiumban rendezendő mérkőzésnek, uganis legutóbbi két bajnokijukat elvesztették a fővárosaik. A korábbi sokkoló West Brom elleni hazai vereséget ugyanis egy már-már szokásos Chelsea elleni zakó követte. Egy esetleges harmadik botlás elképzelhetetlen eshetőség lenne Arsene Wenger legénysége számára, ha továbbra is szeretnének a bajnoki címre esélyes alakulat maradni. A blamázs megakadályozására egyébként jó esély van, hogy Cesc Fabregas is bevethető lesz, így reménykedhetnek az Ágyúsok.
A Kékek menedzsere, Alex McLeish kénytelen volt füttykoncert kíséretében az öltözőbe vonulni csapatával együtt, miután az előző fordulóban első hazai vereségüket szenvedték el legutóbbi 18 mérkőzésükön, amikor az Everton talált rajtuk hosszú idő után fogást. Bár a St. Andrewsban még mindig parádés mérleggel rendelkeznek, a csapat összteljesítménye hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanis legutóbbi 17 bajnokijukból mindösszesen kettőt sikerült három ponttal abszolválniuk. Fulham – Tottenham Hotspur (magyar idő szerint 16:00) A döntetlenspecialista Fulham ismét londoni rangadó elé néz, ezúttal ugyanis a Tottenham Hotspur látogat a Craven Cottagera. Mark Hughes csapatai legutóbbi 18 Premier Leagueben lejátszott meccsükön 14 alkalommal döntetlent értek el, ebből pedig 7, a Falusiak kispadján megvívott mérkőzésből haton lett pontosztozkodás a mérkőzés végkimenetele. Bár az eredmények nem túl bíztatóak, ennek ellenére csak ők, és a Manchester United mondhatják el magukról, hogy hét fordulón keresztül veretlenek maradtak, és jelenleg a 10. helyen tanyáznak.
A Spurs jelenleg 5. az Aston Villa felett aratott győzelmüknek köszönhetően, azonban Harry Redknappnek nagy erőfeszítésébe telhetett, hogy rábírja játékosait, először a legközelebbi feladatra koncentráljanak, ne a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzésre, a címvédő Internazionale ellen. Bolton Wanderers – Stoke City (magyar idő szerint 16:00) Folyamatosan javuló formája megőrzésére fog törekedni a Stoke City, amikor a Bolton Wanderersnél vendégszerepelnek. A rajtnál beragadt Fazekasok fantasztikus sorozatot produkálva legutóbbi négy mérkőzésükön 10 pontot gyűjtöttek, amellyel egészen a bajnoki tabella 7. helyéig repültek.
Velük ellentétben a Bolton csak egy győzelemmel szerénykedik ebben az idényben, de ehhez hozzá kell tenni, hogy a sok döntetlen mellett mindösszesen csak egyszer kaptak ki eddig. Bíztató lehet Owen Coyle számára, hogy egy angol válogatott csatárral rohamozhatják a Stoke kapuját, miután Kevin Davies a hét közben debütált a Háromoroszlánosoknál, emellett a történelem is a Wanderers mellett áll, ugyanis a Stoke legutóbbi nyolc bajnokijából csak egyszer nyert a Bolton ellen. Newcastle United – Wigan Athletic (magyar idő szerint 16:00) Mindössze egy pont választja el egymástól a Newcastle Unitedet és a Wigan Athleticet, akik szombaton a St James’ Parkban mérhetik össze tudásukat. A Szarkák egymás után két vereséget szenvedtek el, annak ellenére, hogy bíztató játékkal rukkoltak elő mindkét mérkőzésen.
A Wigan kikecmergett a kiesőzónából a Wolves elleni győzelmüknek köszönhetően, ami azt jelenti, hogy legutóbbi négy mérkőzésükön, csak egyszer szenvedtek vereséget. Ebből nagy erőt meríthet Roberto Martinez, aki alatt csapata kiszámíthatatlan produkciója miatt eléggé inogott a kispad. Érdekesség, hogy a Wigan az egyetlen csapat a Premier Leagueben, akik ebben a szezonban még nem kaptak gólt idegenben, de egyben csak ők mondhatják el magukról azt is, hogy legutóbbi 10 idegenbeli bajnokijukon mindössze egyszer nyertek.
Wolverhampton Wanderers – West Ham United (magyar idő szerint 16:00) A Molineux lesz a színtere a Wolverhampton Wanderers és a West Ham United összecsapásának. A Farkasok pályán mutatott produkciója folyamatosan szóbeszéd tárgyát képezi ebben a szezonban, nem éppen szemet gyönyörködtető játékuk, mint inkább durva stílusuk miatt. A legutóbb Karl Henry borzasztóan csúnya becsúszása borzolta a kedélyeket, akinek a Wigan elleni kiállításával nem éppen sikerült a Wolves megtépázott népszerűségét növelnie, sőt… Mick McCarthy együttese szedte össze az idei szezonban a legtöbb figyelmeztetést, 20 sárga, és 2 piros lappal. Emellett nem éppen örvendenek kiváló formának se, miután legutóbbi hat bajnokijukból egyet se tudtak megnyerni, és sorozatban négy mérkőzésen szenvedtek vereséget.
A Kalapácsosok jelenleg sereghajtók a bajnoki tabellán, de legutóbbi három mérkőzésükön szerzett öt pontjuk reményre adhat okot, és csökkentheti az Avram Grant menedzserre irányuló nyomást is. Lakner Péter
Premier League-beharangozó: október 16.
A válogatott mérkőzések miatti hosszúra nyúlt szünetet követően újra útjára indul a labda a Premier Leagueben, ahol a 8. forduló szombati játéknapján ismét remek összecsapásokra van kilátás.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!