Costa Egon most is nagyot küzdött, de ezúttal kevés esélye volt a gólszerzésre
A két félidő gyakorlatilag ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott, a meccsen végig érezni lehetett: mintha a két csapat túlságosan is tartana egymástól, ezért egyik sem mert felesleges kockázatot vállalni, s feladni a biztos védekezést. Az első félidőben az Atlético Madridnak két komolyabb helyzete volt, a Barcelona veszélytelen volt a kapura, de a játék képe alapján a katalán sztárcsapat volt (amúgy teljesen meddő) mezőnyfölényben. A fordulás után sem változott semmit a meccs képe, az Atlético Madrid direkt játékot erőltetett, ezzel néha-néha zavart is keltett a Barcelona védelmében, a labdabirtoklást tekintve azonban ekkor is teljesen egyértelmű volt a katalán fölény. A második félidőben már Messi Leót és Ifjabb Neymart is pályára küldte Martino Papa vezetőedző, ám velük sem lett gólratörőbb a Barcelona játéka. Az utolsó öt percben aztán kimondottan nyomasztó fölénybe kerültek a vendégek, az Atlético védelme azonban hiba nélkül zárt hátul, így kilencvenpercnyi játék után sem született gól a rangadón. Jobb gólkülönbségének köszönhetően így a Barcelona lett az őszi első Spanyolországban, a legjobban azonban alighanem a Real Madridnál elégedettek ezzel az eredménnyel.