– Volt válogatott játékosként egy dolgot fájlalok: hogy a csapat nem érezte át a felelősséget. Missziót kellett volna teljesítenie, de esküvőből temetést csinált – kezdte bevezetőjében Nyilasi Tibor, majd áttért az utánpótlás helyzetére – Vannak bőven tehetséges játékosaink, csak nem megfelelő a versenyeztetésük. Ezek a fiatalok még mindig csak a klubok NB III-as csapataiban játszanak, pedig az ellenfeleik már olasz, spanyol, holland vagy épp a német élvonalban erősödnek. Szerencsére a szövetség próbálja megteremteni a megfelelő feltételeket. A ’95-ös korosztály az elmúlt évben 58, míg a ’96-os korosztály ötven nemzetközi mérkőzést játszott. Sajnos hullámzó a teljesítmény, vannak nagyon szép győzelmek, és nagy vereségek is, de mint mondtam, az NB III-ban nem lehet felkészülni a nagy feladatokra. Mégis úgy gondoljuk, ezek a gyerekek, ez a két korosztály kitölthet egy űrt, és idővel pótolhatja a nagyválogatottból kiesőket. Nyilasi hozzátette, a Bozsik-program, amely 2011-ben indult, és ma már 140 ezer játék van a rendszerben – tartalmában, stratégiájában jó, de biztosan vannak hiányosságok is, amit majd egy külső jelentés tár fel. Szerinte a 12 és a 15, illetve a 15 és a 19 éves kor közötti időszak a kritikus, ebbe kell belenyúlni. A szakemberek képzésben is változás kell, az edzők nem mindig fogékonyak a változásra, nem feltétlen akarnak tanulni. Fehér György
Nyilasi: Vannak tehetségeink, de….


Csányi Sándor MLSZ-elnök sajtótájékoztatóján ott volt Nyilasi Tibor sportigazgató is, aki az utánpótlás helyzetéről beszélt, de szót ejtett a válogatottról is.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!