Grafika: P. Szathmáry István
Az 1980–81-es magyar bajnokság 33., utolsó előtti fordulójában, 1981. június 13-án a Ferencváros az Üllői úton fogadta a Pécset. A találkozót Nyilasi Tibor két góljának is köszönhetően 4–0-ra nyerte meg a Fradi, és ez a nap a népszerű „Nyíl” életében az egyik legszebb volt. Aznapi második gólja előtt a hangosbemondó fennhangon közölte, hogy időközben a másik pályán a Kaposvár már 2–0-ra vezet a Vasas ellen, így szinte kijelenthető, hogy bajnok a Fradi, hiszen a záró forduló előtt négy pontra nő az előnye az angyalföldi riválissal szemben. És miután a mérkőzés 80. percében a bal oldalon kitörő Nyilasi elvitte a labdát Katzirz Béla pécsi kapus mellett, majd 14 méterről a kapuba lőtt, megszerezve ezzel 30. gólját a bajnoki idényben, a helyi szpíker sem tudta tovább türtőztetni magát: „Nyilasi aranycipős, Európa idei mesterlövésze!” – emelte fel a hangját. De azért a biztonság kedvéért a kispadról is bekiabáltak Nyilasinak – hátha nem hallotta a hangosbemondót –, hogy az NSZK-beli Karl-Heinz Rummenigge már nem előzheti meg az Európa legjobb góllövője címért folyó versenyben, így az övé az Aranycipő. A magyar futballisták közül elsőként! A hír hallatán Nyilasi vad vágtába kezdett a pályán, majd a lefújás után nem győzött örvendezni az újságíróknak, hogy micsoda élmény az, hogy ugyanaznap lett bajnok és európai aranycipős is, alig másfél évvel azután, hogy végleg vissza akart vonulni a labdarúgástól! Ráadásul ifjúkori nagy példaképe, Albert Flórián ezekkel a szavakkal fogadta az öltözőben: „Gratulálok, Nyíl, kétszeresen gratulálok. A bajnoksághoz, meg az Aranycipőhöz…”
A másnapi napilapok is azzal a hírrel jelentek meg, hogy először adott aranycipőst Magyarország Európának, a Képes Sport június 16-i számában pedig a Nyilasi Tibor – Aranycipő című cikk így kezdődik: „Az 1968-ban kezdődött, összeurópai népszerűségre szert tett sorozat főszerepeit eddig mindig mások játszották. Jugoszlávok, portugálok, szőke holland, barna hajú belga, zömök bajor…A Nagy Rendező, a Sors azonban végre most magyar címszereplőt szemelt ki a legfontosabb feladat megtestesítőjeként. Címszerepben: Nyilasi Tibor – Aranycipő.” Majd a cikk végén a lap az Aranycipő ’81 verseny végeredményét is közzétette: 1. Nyilasi Tibor 30 gól, 2. Karl-Heinz Rummenigge 29, 3. Andrzej Szarmach 28.
A bajnokságból egy forduló, a Kaposvár elleni idegenbeli meccs még hátra volt, és a fradisták biztosak voltak abban, hogy egyszer-kétszer ott is megzörgeti a hálót Nyíl, hogy utcahosszal nyerje meg így az európai Aranycipőért folyó versenyt az akkor már véget ért Bundesligában 29 gólig jutó Rummenigge, az előző évi aranylabdás előtt.
A kaposvári meccsen (1–1) azonban már nem talált be Nyilasi, maradt 30 gólos. Persze ez nem zavarta volna, ha egyszer csak, lényegében a semmiből, be nem üt a krach, be nem előz az ismeretlen „fekete lovas”. Jön a bolgár távirati iroda telexe, no meg a szófiai lapok friss világszenzációja: Szlavkov az európai aranycipős, 31 találattal!
Hogy kicsoda? Georgi Szlavkov, a Trakija Plovdiv bolgár csapat 23 éves csatára, aki az őszi-tavaszi rendezésű bajnokság közül utolsóként véget ért (a magyar után négy nappal) bolgár sorozat utolsó három fordulójában összesen nyolc gólt szerzett, az utolsó, Szpartak Pleven elleni összecsapáson pedig négyet. Az egyiket ráadásul úgy, hogy csapattársa előtt már üresen tátongott a kapu, de ő megvárta Szlavkovot, aki befejezte az akciót… Nos, igen, erről mindenki elfeledkezett – újságíró, sportvezető, szurkoló, játékos –, hogy Bulgáriában tart még a bajnokság. Maradt a döbbenet, a néma csend, a fejcsóválás, a sokat sejtető mosoly. Még egy-két napilap is megengedett egy-egy kósza ironikus félmondatot, elmaradt az ilyenkor szokásos színlelt örömujjongás a testvéri szocialista országok „váratlan” sportsikerén. Nyilasi csupán erkölcsi győztes lett, nem lett az első magyar aranycipős, hanem „csak” a Dunai Antal, Várady Béla, Fekete László és Fazekas László utáni ötödik magyar ezüstcipős.
Pedig azért lehetett volna számítani efféle turpisságokra a környékbeli szocialista országoktól, hiszen az európai Aranycipő 1968-as bevezetése óta született már néhány meglepő végeredmény. Rögtön a második, 1969-ben kiosztott Aranycipőt például a sem azelőtt, sem azután semmi érdemlegeset nem mutató, szintén bolgár Petar Zsekov (CSZKA Szófia) kapta, de sokan felkapták a fejüket a futballvilágban, amikor 1975-ben és 1977-ben a Dinamo Bukarest román játékosa, Dudu Georgescu utazhatott Párizsba a díjátadóra, és azt sem lehet állítani, hogy az 1987-es győztes román Rodion Camataru (Dinamo Bukarest), vagy az 1989-es első, a szintén a Dinamo Bukarestben játszó Dorin Mateut ezen kívül sok nyomot hagyott volna az európai futballtörténelemben. De hát azokban az években a szovjet befolyás alatt álló országokban mindennél fontosabb volt a nemzetközi elismerés kivívása, és Párizsban hiába gravírozták már szinte Nyilasi nevét az Aranycipőre, a politika közbeszólt, az UEFA is elfogadta érvényesnek a bolgár 31 gólját. Mi mást is tehetett volna?!
Azt azért hozzá kell tenni, hogy itthon sem könnyítették meg Nyilasi dolgát a versenyfutásban. A mai napig nem lehet tudni ugyanis, hogy egészen pontosan 29, 30 vagy 31 gólt szerzett abban a bajnoki idényben a Fradi csillaga. Két gólról is vitatták ugyanis, valójában ki is szerezte? Az egyik az 1981. április 4-én a Ferencváros–MTK (4–2) örökrangadón esett: Nyilasi fejelt, a védő Varga István a gólvonal környékén még beleért a labdára, amely így is a gólvonal mögé pattant. A Nemzeti Sport Varga öngóljaként, a Magyar Távirati Iroda Nyilasi góljaként jegyezte a találatot. Az MLSZ-től hiába kérték az akkori újságírók, hogy tegyen igazságot, az MLSZ jegyzőkönyveibe nem vezették fel a gólszerzők nevét, a szezon végén aztán az MLSZ úgy döntött, hogy az MTI adatait veszi figyelembe és továbbítja az UEFA felé, így lett 30 gólos Nyilasi. Aki viszont állítja, hogy valójában 31 gólt szerzett, mert a Békéscsaba elleni meccsen is volt egy többféleképpen megítélhető szituáció: Nyilasi lövésébe saját csapattársa, Mörtel Béla próbált beleérni, és nem lehetett egyértelműen megállapítani, sikerült-e neki ez. Azt a gólt végül Mörtel kapta, talán ennyin, egy hajszálon múlott, hogy nem lett holtverseny Szlavkov és Nyíl között, és nem kapták meg mindketten az Aranycipőt. Nyilasi azonban a pályán is, az életben is gáláns úriember. „Mindegy, nem baj, hogy így történt, mert legalább tisztán, problémamentesen lettem második. Ez is valami” – mondta a végeredmény tudatában. De aztán kiderült, hogy – Hál’ Istennek – ő is ember. Három évvel később, 1984-ben Hoppe Pál és Szabó Ferenc A Nyíl című interjúkötetben ezt mondta, odaszúrva kissé a magyar sportvezetőségnek: „Bizonyos, hogy a profi világban ilyen nem történhet meg. Sohasem tennék kérdésessé, hogy saját játékosuk mennyi gólt szerzett. Nyilvánvalóan a kedvezőbb eredményt fogadják el, a sajátjukat dicsérik.”
Bronz-, arany- és ezüstcipő: a Rummeniggét képviselő Uli Hoeness (balra), Georgi Szlavkov és Nyilasi Tibor
Az Ezüstcipő átvétele Párizsban azért maradandó emléke Nyílnak: „1981. november 17-én, szerda este a Lidóban rendezték a vacsorát, azt hiszem, felesleges mondanom, hogy ez a világ egyik leghíresebb szórakozóhelye. Káprázatos műsor volt, úgy köszöntöttek minket Párizsban, hogy az minden várakozást felülmúlt. A Lidóban körülbelül éjjel egy óráig tartott a műsor, amelyhez hasonlót még nem láttam. Másnap délelőtt az ugyancsak nemzetközi rangú, impozáns mulatóban, a La Scala szalonjában tartották az átadási ceremóniát. Először az aranycipős bolgár Szlavkovnak adták át a díjat, majd én következtem, végül, mivel az NSZK világhírű játékosa, Rummenigge az edzőjétől nem kapott engedélyt arra, hogy Párizsba eljöjjön, a Bayern München menedzsere, Hoeness vette át a Bronzcipőt.”
Persze sokan gyanították már akkor is, hogy Rummenigge inkább azért nem tette tiszteletét, mert nem akart asszisztálni a komédiához, és hat évvel később, az 1987-es díjátadó előtt ki is tört a botrány, amikor az osztrák futball legendája, Toni Polster járt hasonlóan, mint Nyilasi. Előle a már említett román Camataru orrozta el gyanús körülmények között, 44 (!) gólt szerezve az Aranycipőt, Polster pedig el sem ment a díjátadóra, és kijelentette: az egésznek így semmi értelme. Attól a pillanattól kezdve az európai Aranycipő sorsa meg volt pecsételve, és senki sem csodálkozott, amikor 1991-ben megszüntették a díjat. 1996-ban pedig, Szlavkov és társai esetének megismétlődését is elkerülendő, úgy élesztették újjá, hogy a bajnokságokat súlyozta az UEFA, vagyis a gyengébbekben elért gólok a töredékét érik a topligákban szerzett találatoknak.
Így aztán például a magyar – és bolgár, román – bajnokságban játszóknak szinte csak elméleti esélyük van az élen végezni. Félő tehát, hogy még Nyilasi Tibor 1981 óta „aranyosan” csillogó Ezüstcipője is hosszú évtizedekig csak megközelíthetetlen álma lehet egy NB I-es játékosnak.
Veszprémi Linda
Szlavkov lelkiismerete
Ezúttal is megkerestük az ügy főszereplőjét, Nyilasi Tibort, aki ma az MLSZ sportigazgatója:
„Az az igazság, hogy akkoriban nem követtem olyan feszült figyelemmel az Aranycipőért folyó versenyt, mint a szurkolók és az újságírók, én csak örültem, hogy jól megy a játék, rúgom a gólokat. Valójában ennek a díjnak nincs olyan nagy jelentősége, inkább csak hiúsági kérdés. Leginkább azért sajnálom, hogy nem nyerhettem meg, mert olyan jól hangzott volna, hogy példaképem, Albert Flórián aranylabdás lett a Fradiból, én pedig aranycipős, de természetesen még akkor sem lettünk volna egy rangban, ez azért nem hasonlítható az Aranylabdához.
Inkább csak mosolyogtunk a végeredményen, mindenki tudta, hogy ez nem lehetett véletlen, hogy ennyi gólt rúg a bolgár az utolsó meccseken, még akkor is, ha biztosan nem volt rossz futballista, noha sohasem láttam játszani. Remélhetőleg Szlavkovnak tiszta a lelkiismerete. Lionel Messi is szerzett a napokban öt gólt a Bajnokok Ligájában, Mario Gomez pedig négyet, az is lehet, hogy sportszerűen előzött meg.
Azt azért sajnálom, hogy a Békéscsabának lőtt gólomat nem nekem adták, a csapattársam, Mörtel Béla is azt hangoztatta, hogy ő nem ért bele a lövésbe, mégis hozzá írták. De végül is mindegy, ha nekem adják, akkor valószínűleg nem négyet, hanem ötöt rúgott volna a bolgár az utolsó fordulóban.”
Megkérdeztük Szepesi Györgyöt, a legendás rádióriportert is, aki 1981-ben az MLSZ elnöke volt, hogy ő tudott-e a szocialista táborban zajló turpisságokról:
„Voltak akkoriban gyanús esetek az Aranycipő körül is, az utolsó fordulókban néhány játékos megtáltosodott, de én semmilyen konkrét csalásról nem tudok, és nem is foglalkoztam ezekkel a dolgokkal behatóan. Sajnáltuk, hogy Tibi lemaradt az Aranycipőről, de nem tehettünk semmit, nem nyújthattunk be panaszt az UEFA-hoz, nem is óvhattunk, mert nem lett volna alapja. Ezek bizonyíthatatlan dolgok. Bízom benne, hogy minden sportszerűen zajlott, többet erről az esetről nem tudok mondani.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. májusi számában.)
