A pozsonyi csata, avagy hogyan verték össze a Fradi-szurkolókat 1992-ben

 

 

Az, hogy manapság (a cikk 2016-ban jelent meg! – a szerk.) vénaszkenner kell a Ferencváros stadionjába, javarészt a zöld-fehér együttes kilencvenes évek eleji szurkolói kemény magjának „köszönhető”: akkoriban a Fradi-ultrák Európa-szerte rettegettek voltak, amerre jártak, törtek-zúztak.
Ezért is fordulhatott elő, hogy mindaddig, amíg egymásnak ellentmondó híresztelések szállingóztak arról, hogy mi is történt ama nevezetes Slovan Bratislava–FTC Bajnokok Ligája-selejtező (4–1) előtt és alatt 1992. szeptember 16-án, sokan úgy gondolkodtak: ideje volt már, hogy valaki alaposan ellássa a Fradi-szurkolók baját. Egy-két napon belül azonban a bizonyítékok révén a napnál is világosabbá vált, hogy ezúttal teljesen másról szólt a történet. A Fradi-drukkerek ebben az esetben bűnelkövetők helyett áldozatok voltak.

Mind több és több tanú állította – köztük matematikatanárok, könyvelők, gyerekükkel érkező családapák, várandós nők, ötvenkilós emberek, akik életükben egyszer emelték fel a hangjukat, akkor is pár szem eperért –, hogy brutális rendőrterror áldozatai lettek. Már a meccs előtt számtalan vendéglátóhelyen előfordult, hogy a szlovák rendfenntartó erők rátörtek az iszogató vendégdrukkerekre és agyba-főbe verték őket, de az igazán megdöbbentő események a Téglemezei stadionnál történtek. Kötött fekete maszkban lévő kommandósok hada várta a mintegy tízezer ferencvárosi szurkolót, gumibotokkal, sőt baseball-ütőkkel felfegyverkezve és a viselkedésük nyíltan ellenséges, fenyegető volt. Sokak beszámolója szerint kizártak rengeteg embert, akinek érvényes jegye volt, másoktól elvették a belépőjüket, összetépték, majd gúnyos mosollyal közölték, hogy csak jeggyel lehet belépni, voltak, akiket összefogdostak véletlenszerűen teherautókba, kivitték őket a városhatáron túlra, és ott megverték őket. A motozás sokaknál úgy zajlott, hogy a tarkójuknál fogva a vaskerítéshez szorították a szurkolók fejét. Csak egy szikra kellett a tapintható feszültségben, hogy elszabaduljon a pokol.

A meccsen 3–0-s állásig, tehát az 55. percig nem történt semmilyen incidens, akkor viszont a magyarok szektorában, illetve a kapu mögötti C-szektorban – ahol szlovák és magyar drukkerek vegyesen voltak – rohamra indultak a szlovák rendőrök, válogatás nélkül csépeltek mindenkit. Aki lassú volt vagy elesett, elcsúszott, az nem úszta meg ép bőrrel, de a rendfenntartók a menekülőket is hátba támadták. Még egy szlovák fotóriportert is úgy megvertek, hogy összerondította magát, a segítségére siető magyar férfi is kapott természetesen az áldásból. A szlovák rend­őrök azzal magyarázták a nem hétköznapi brutalitást, hogy a szurkolók viselkedése váltotta azt ki, ám erre a mai napig nincs semmilyen bizonyíték, miközben az ellenkezőjére számtalan.

A magyar Belügyminisztérium a meccs másnapján még azt közölte: a szurkolók provokálták ki a beavatkozást, a felvételeket és a vallomásokat figyelembe véve másnapra azonban megváltoztatta az álláspontját, Suha György rendőrségi szóvivő pedig azt is elismerte: két nappal a meccs előtt Túrós András vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója Pozsonyban járt, és felhívta a figyelmet a Fradi-szurkolók jelentette veszélyre. Gémesi István alezredes, IX. kerületi kapitány ugyanakkor elmondta, hogy a szlovák rendőrök semmiben sem követték sem az általuk adott tanácsokat, sem az UEFA előírásait.
Az FTC ügyvezető elnöke, a mindig visszafogottan nyilatkozó dr. Szívós István ezúttal azt mondta: „Ha nem látom a saját szememmel, amit a szlovák rendőrök műveltek, talán el sem hiszem. Pedig sportszerű meccs volt, de amit a kommandósok műveltek, az példátlan. Bűnözőkre kiképzett emberek lányokat, gyerekeket vertek, és nem kíméltek senkit, aki magyarul beszélt. Hogy előre megtervezett akció volt-e, azt nem tudom, de biztos, hogy a rohamosztagosok nem meccset nézni jöttek. A Slovan vezetőivel nem is találkoztam a díszpáholyban, ami szintén felettébb furcsa.” Havasi Mihály, a Fradi technikai vezetője pedig azt mondta: „Nekem a Heysel-tragédia jutott eszembe: itt is menekültek a szurkolók, csak nem az ellenfél hívei, hanem a kommandósok elől. Ez már csak azért is felháborító, mert a két szurkolótábor nem csapott össze.” A zöld-fehérek Üllői úti sajtótájékoztatóján rengeteg szurkoló megjelent, hogy félmeztelenre vetkőzve mutassa meg kék-zöld foltjait a testén.

Az MLSZ levelet akart küldeni a szlovák szövetségnek, de az jogilag még nem létezett, hivatalos továbbra is a Csehszlovák Labdarúgó-szövetség felügyelte az újonnan született ország futballügyeit.

A Fradi megóvta a meccset, a tárgyalásra a találkozó után négy nappal került sor Bernben, a magyar delegációt Havasi Mihály, Huszár István, az MLSZ nemzetközi ügyekkel foglalkozó főmunkatársa és dr. Török Ferenc egykori olimpiai bajnok öttusázóból lett ügyvéd alkotta. Bizonyítékként a Nap TV nyolcperces videóját, kétszáz fotót és több mint ötven ember orvosi lelettel alátámasztott tanúvallomását vitték magukkal. Az UEFA meghallgatta a játékvezetőket, a mérkőzésellenőrt, a német Günther Männinget, a két klub képviselőjét, és bár Otto Andres bizottsági alelnök szóvá tette, hogy a fokozott kockázat ellenére nem különítették el a nézőket, rejtélyes, hogy miért viseltek csuklyát a rendőrök és úgy fogalmazott, hogy „ez nem Európa”, René Eberle elnök meglepő ítéletet jelentett be. A pályán elért eredményt jóváhagyták és mindkét klubra egyaránt 15-15 ezer svájci frankos bírságot róttak, a Fradi esetében azzal indokolva ezt, hogy visszaeső. Az ítélethirdetés után az UEFA tisztviselői közül senki nem szólalt meg a sajtónak, mondván, hogy minden benne van az indoklásban. Csak éppen a bizonyítékok hiányoztak… A bírság összegyűjtésére a magyar szurkolók adománygyűjtésbe kezdtek, még a Fradi-szimpatizáns ökölvívó, Kovács „Kokó” István is beszállt száz márkával.

A visszavágó az Üllői úton meglepően békés 0–0 lett, a Fradi kiesett. A szlovák rendőrség tettére a legvalószínűbb magyarázatot Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke adta: „Ez minden jel szerint politikai provokáció volt. Egy olyan állam rendőrsége követett el tömegverekedést, amely most került a függetlenségi kérdés közelébe.”
No, igen, feszültségre is volt bőven ok: azokban a hónapokban tetőztek a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében keletkező hullámok.

Veszprémi Linda