Ki gondolta, hogy az utolsó? Nyilasi búcsúja a válogatottól

Szöveg L. Pap István

Amilyen országos eufóriát hozott magával a válogatott Eb-kvalifikációja és a Ferencváros BL-szereplése, olyanra legutóbb harmincöt éve volt példa. Akkor a Mezey-tizenegy és a Videoton ejtette ámulatba hétről hétre a szurkolókat, mi több, az előbbi a címvédőként automatikusan résztvevő olaszok után első európai csapatként jutott ki a világbajnokságra, harmadik helyen állt a FIFA akkor még nem hivatalos világranglistáján, Mezey Györgyöt pedig 1985-ben az Év szövetségi kapitányának választották. Nem itthon, a világon. (Idehaza az első ízben odaítélt Év edzője-díjat kapta Mezey, a labdarúgó-válogatott pedig először lett az Év csapata, azóta is csak kétszer, 2015-ben és 2016-ban.)

Az 1985-ös esztendő úgy kezdődött, hogy január 29-én Hamburgban Péter Zoltán góljával megvertük az NSZK-t (az azt megelőző és a következő vb ezüstérmesét), majd a csoportját százszázalékos produkcióval vezető válogatott előbb a Népstadionban 2–0-ra legyőzte Ciprust, aztán a bécsi Hanappiban 3–0-ra elsöpörte az osztrákokat, és ezzel kijutott a mexikói világbajnokságra.

A hollandok elleni hazai 0–1- et őrült csalódásként élte meg mindenki, mivel Rijkaardék kilencven percig szinte ki sem jöttek a gólvonalukról, Nyilasi egymaga vagy négy ordító ziccert hibázott (a holland győzelem miatt a pótselejtezőről is lecsúszó osztrákoknál állt is a bál az akkor az Austria Wien alkalmazásában álló magyar sztár körül), de a csoportelsőségünket és Mexikót már nem fenyegette veszély.

Közben a Videoton gyors egymásutánban elbúcsúztatta a Manchester Unitedot és a Zseljeznicsart, majd a Real elleni UEFA-kupa-döntőben a hazai 0–3 után a Bernabéuban azért megnyerte a visszavágót. A magyar futball akkori erejére jellemző, hogy október végén Pécsett B-válogatottunk fogadta Bulgária amúgy szintén vb-résztvevő A-csapatát, és simán 3–1-re elverte úgy, hogy Hriszto Kolev a lefújás előtt szépített; U21-es csapatunk pedig négy közé jutott az Eb-n, és a spanyolok elleni elődöntőt is a hazai 3–1 után bukta el. (Amúgy pedig egy évvel korábban Európa-bajnok volt Bicskei Bertalan U18-as válogatottja, az Újpesti Dózsa pedig nyolc között járt a KEK-ben.)

Az ősszel egy meccset játszott a nagyválogatott: október 16-án Cardiffban Wales ellen. Wales az abban az évben KEK-győztes Evertonra épült, a kapus Neville Southall posztján a világ egyik legjobbjának számított, de Pat Van Den Hauwe és a liverpooli kékek csapatkapitánya, a KEK-serleget elsőként a magasba emelő Kevin Ratcliffe is az Everton nagyágyúja volt. Elöl Mark Hughes a Manchester United első számú sztárjaként a következő nyáron szerződött Barcelonába, a vörös ördögöknél csapattársa volt a csereként beszálló Clayton Blackmore, Alan Davies pedig a Newcastle United színeiben játszott az angol élvonalban – amelynek klubjait éppen 1985-ben zárták ki a Heysel-stadionban kirobbanó tragikus összetűzések után az európai kupákból.

Cardiff nem égett meccslázban, Wales rosszabb gólkülönbsége miatt a skótok mögött lecsúszott a vbről, nem véletlen, hogy mindössze 3500-an látták a Ninian Parkban, a Cardiff City akkori otthonában a Mágikus Magyarok (ahogyan Puskásék után akkortájt a britek Mezey fiait is becézték) elleni összecsapást.

EZEN AZ OKTÓBERI ESTÉN MÉG SEMMI SEM UTALT ARRA, HOGY NYILASI TIBOR NEM JUT EL LEGALÁBB KILENCVEN VÁLOGATOTTSÁGIG

Alapcsapatunkból hiányzott két József, Kardos és Kiprich, helyükön azonban a Videoton védelmének oszlopa, Disztl László, illetve a kiismerhetetlenül cselező győri klasszis, Hajszán Gyula kapott lehetőséget – tartalékosnak nem nevezhettük a már Európa-szerte rettegett Détári, Nyilasi, Esterházy triót bevető csapatot.

Maga a meccs tükörsima volt, azt csináltunk szegény walesiekkel, amit csak akartunk. Hátul a légtérben korlátlan úr volt a védelmünk, a Róth, Disztl L., Garaba, Nagy Antal négyes területvédekezése megfojtotta a hazai akciókat, Esterházy és Hajszán pedig villámgyors kontrákkal okozott állandó veszélyt Southall kapujánál. Egy ilyen végén egy Hajszánnal való kényszerítőből Esterházy már a nyolcadik percben vezetést szerzett, a második félidőben a gólszerző visszaadta a kölcsönt a győri szélsőnek, majd Détári Lajos berúgta pályafutása egyik legszebb gólját. A 89. percben Disztl Péter kirúgásával a bal oldalon meglóduló Kovács Kálmán majmolta meg Van Den Hauwe-t, a középen érkező Détári pedig pimasz bokamozdulattal fenékre ültette Southallt, majd a feltápászkodó kapus mellett még egyet tolt a labdán, és az üres kapuba passzolta. KO!

A 30 éves Nyilasi igazi karmesterként futballozott, a mezőny egyik legjobbja volt, ezen a cardiffi estén szerepelt hetvenedszer, egyben utoljára a válogatottban, de ezen az októberi estén még semmi sem utalt arra, hogy nem jut el legalább 90-ig. Igaz, novembertől már folyamatosan szenvedett a hátával, az Austria Wien (amelynek 1983 nyara óta állt az alkalmazásában, és 1988-ig 120 meccsen több mint nyolcvan gólt szerzett lila-fehérben) már a válogatott decemberi mexikói túrájára sem engedte el, és így tett 1986 tavaszán is (közben Nyilasit március 21-én Magyarországon porckorongsérvvel megműtötték), amikor a magaslati, éppen ausztriai edzőtáborba indulás előtt derült ki május 1-jén, hogy nem tarthat a többiekkel – és ezzel az is eldőlt, hogy a vb-re sem.

„Az alapvető gond a derékfájdalmam volt, amely 1985 novemberétől kínzott. Bécsben megvizsgáltak, és gerincsérvet állapítottak meg – mondta a magyar FourFourTwo-nak hét éve az esetről Nyilasi Tibor. – A közelgő világbajnokság miatt az osztrákok a konzervatív kezelésben hittek, súlyfürdővel, egyéb természetes gyógymódokkal, műtét nélkül, míg a magyar orvosok az operáció mellett döntöttek, miután megállapították, hogy csigolyaín-szakadásom van. Két csavart is beépítettek, és nehezen gyógyultam, gondolom, ez okozott nagy dilemmát doktor Mezey Györgynek. Elkezdtem az edzéseket, versenyt futottam az idővel, de kevés esélyem volt a tényleges felépülésre. […] Furcsa szituáció volt ez, mindenki kapkodott, ma már talán sokan másként lépnének, ha az idő és a közvélemény nem sürgette volna a döntést. De tény, hogy tényleg sérült voltam, nem valószínű, hogy felépültem volna a torna kezdetéig.”

Nyilasi nélkül decemberben a vb-sorsolás köré szervezett mexikóvárosi minitornán az egyedüliként Európából meghívott magyar együttes előbb megvert két vb-résztvevőt (Dél-Koreát 1–0-ra, Algériát 3–1-re), majd az Azték Stadionban 2–0-ra kikapott a házigazda Mexikótól. De ez senkit sem rendített meg, Magyarország az általános reménykedés közepette már azt is kishitűségként értékelte, hogy Nyilasi a karácsonyi ünnepi Képes Sportban az esetleges mexikói nyolc közé jutást bravúrnak könyvelte el. A többi történelem: az egykori Fradi-ikon itthonról, a tv-n követhette figyelemmel, amint a szovjetek ellen megfő a nemzeti tizenegy a déli irapuatói hőségben, és a 0–6 után már nem volt miről beszélni.

Idehaza pedig a fürdővízzel együtt jó magyar szokás szerint ment a gyerek is, és hosszú évtizedekre hibernálódott a magyar labdarúgás.

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. januári számában.)