A találkozó első félideje mindkét csapat részéről gyors, pörgős játékot hozott. A hazaiakrengeteg lövéssel próbálkoztak, igaz tíz kísérletükből mindössze kettő talált kaput. A Győrmasszív, magabiztos játékot mutatott, az első perceket követően Nicorec és Alekszidze jójátékával sokszor zavarba tudták hozni az Újpest védelmét. A félidő legnagyobb helyzete iskettejük jó összjátékából alakult ki a 22. percben, ekkor Balajcza akadályozta meg, hogyelőször megzördüljön a háló. Pár perccel később azonban Kassai játékvezető tette a legtöbbetazért, hogy továbbra se szülessen gól, ugyanis az újpesti Takács egyértelmű kezezését nézteel, és nem adott büntetőt a Győrnek. A félidő utolsó perceiben újra a hazaiak próbálkoztak, de két egymás utáni szöglet semhozott eredményt, annak ellenére, hogy az egyébként megbízhatóan teljesító győri kapuskisebb hibákat követett el.
A második játékrészben a küzdelem dominált, jóval több volt a szabálytalanság (ekkor Kassai Viktor négy sárgát is kiosztott, előzőleg egyet sem), és sajnos sérülés is történt: a remek teljesítményt nyújtó, élete első bajnokián szereplő Egerszegit kellett lecserélni, és Pollák sem tudta végigjátszani a találkozót. A két hasonló képességű és erejű csapat becsülettel végigküzdötte a meccset, de egyikük sem tudta teljes mértékben rákényszeríteni akaratát a másikra. Csak apró nüanszok hiányoztak a sikerhez: az Újpestnél Kabát Péter-szintű csatár nem volt a pályán, a Győrnek pedig a meg nem adott tizenegyes hiányozhat nagyon utólag.
Ennek ellenére valószínű, hogy egyik edző sem elégedetlen: Mészöly Géza azért, mert fiatal csapata jól helytállt, és veretlen maradt; Pintér Attila ugyancsak javította ezt a statisztikát, mivel ez volt sorozatban a 20. olyan bajnoki mérkőzése az ETO-nak, amelyen nem talált legyőzőre.
Értékelés:
Miattuk érdemes volt megnézni a meccset: Egerszegi (Újpest), Sitku (Újpest),Mitrovics (Újpest), Alekszidze (Győr), Nicorec (Győr), Pilibajtisz (Győr)
Legközelebb talán jobban megy: Tisza (Újpest), Simek (Győr)
Ez nem az ő napjuk volt: Ceolin (Győr), Csetkovics (Győr), Koltai (Győr), Tajthy (Újpest), Takács (Újpest)
Jegyzőkönyv:
Újpest FC–Győri ETO FC 0-0 (0-0)
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 4725 néző
Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, ifj. Tóth Vencel)
Újpest FC: Balajcza – Szokol, Vermes, Takács, Pollák (Kiss Z., 79.) – Egerszegi (Tajthy, 59.), Mitrovics – Simek, Tisza, Simon – Sitku (Böőr, 81.)
Győri ETO FC: Sztevanovics – Babic, Sztaniszics, Djordjevics, Szabó – Tokody (Ceolin, 71.), Pilibatis, Dinjar (Trajkovics, 72.), Koltai (Csetkovics, 62.) – Nicorec, Alekszidze
Sárga lap: Tajthy (84.) ill. Sztanisics (63.), Nicorec (72.), Trajkovics (81.)
– Czégé Imre Pál –
Nincs gól, nincs elégedetlenség?
Az NB I szezonnyitó fordulójának egyik rangadóját játszották vasárnap este a Megyeri úton. Két felkészült edző, két stílusosan játszó csapat és egy világbajnokságot megjárt játékvezető: minden adott volt egy jó mérkőzéshez.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!