Hálás meló… (fotó: taringa.net)
Adott a kérdés, hogy ki lehetne a következő angol szövetségi kapitány.
Külföldi nem igazán lehet, mert még Capellóval és Erikssonnal sem tudtak tornát nyerni, és a svéd után elegük lett a briteknek a külföldiekből (bár erről nem népszavazással döntöttek).
Lehetne akkor a Premier League legjobb angol edzője, aki nem más, mint Ranieri (ja nem, ő olasz), vagyis Guardiola (bocsi, spanyol, ha úgy tetszik: katalán), tehát Mourinho (ja nem, portugál), nem marad más, mint Pocchetino, vagyis Pellegrini, akik hívhatunk Kloppnak is, hiszen valójában Ronald Koeman.
Tehát miután eldőlt, hogy jó angol edzők nincsenek, lehetne az MLSZ útját választani, és Dárdai mintájára kellene valaki, aki Németországban szakadt 1-2 évtizedre, de mégis angol – csakhogy ilyen sincs.
Maradt akkor Wenger, aki már tiszteletbeli angol, képben is van az angol futballal, belülről ismeri, csakhogy 12 éves francia négerekből mégsem építhet angol válogatottat.
Az egész angol kapitánykeresősdi úgy néz ki, mint egy Woodman-casting: lasszóval kell fogni a jelentkezőket, mert mindenki tudja, hogy a vége mi lesz, ugyebár…
Pinyőt tudjuk javasolni, szereti a kihívásokat, és már a sírást is begyakorolta.
