Burcsa és Casoni egyaránt futballozott Franciaországban (fotó: vidi.hu)
Miután kezd lassan nagyon kínossá válni a korábbi BL-győztes futballista, Bernard Casoni edzői szerepvállalása a bajnok Videotonnál, kicsit tanulmányozni kezdtem a francia szakember edzői múltját.
Mi tagadás – nem egy vaskos olvasmány.
Ha azt nem számítjuk, hogy az Eviant két év alatt két osztállyal feljebb juttatta, tulajdonképpen nincs miről beszélni a sikerélmények rovatban – többnyire nevesincs volt gyarmati területeken elterülő kluboknál próbálkozott, egy-kettőnél olyan feledhető volt a tevékenysége, hogy még a transfermarkton sem vezetnek róla statisztikát.
Eléggé mellbevágó adat, hogy eddigi edzői pályafutása során a meccseinek a 34 százalékát nyerte csak meg, a 38 százalékát pedig elbukta.
Ilyenkor óhatatlanul adja magát a kérdés: vajon miként tört rá a magyar bajnokcsapat vezetőire, hogy a bajnoki címet elérő Joan Carrillo helyett éppen erre az emberre van szükségük, aki olyan szépet szenvedett az elmúlt nyolc hónapban a Valenciennes-nel (ha persze nem tudnánk, hogy ez úgy megy, hogy a klubbal kapcsolatban álló ügynök ajánl valakit az emberei közül, vagy a korábban Franciaországban is futballozozó klubigazgató mozgósítja a külföldi kapcsolatait).
Burcsa Győző klubigazgató anno szépen meg is indokolta Casoni kinevezését, ebben az indoklásban nekem egyetlen mondat szúrt szemet: "Olyan edzőt kerestem … bla-bla-bla… akinek a futballkultúrája közel áll a miénkhez."
Szóval a magyar és a francia futballkultúra ősi rokonságban áll egymással – és erről már megint csak éppen a franciáknak felejtettek el szólni…
