Egervári és Csank, immár megvilágosodva
Magyar edző két időszakban szokta bírálni "szakmailag" a magyar válogatottat: mielőtt ő és miután màr nem ő a szövetségi kapitány.
Előtte arról szoktak beszélni, hogy mit kellene másként csinálni, utána pedig arról, számukra miért volt lehetetlen megcsinálni azt, amit most mondanak.
Nem túl elegáns – de most felfoghatjuk úgy is, hogy a maguk egyszerű módján így igyekeznek védeni a munkahelyeket, hiszen most, hogy külföldi kapitány van, most aztán lehet kollektíven is hátba támadni, és most minden bukott kapitány előbújik, hogy megmondja a tutit.
A jugoszlávok elleni 1997-es vb-pótselejtezőn 1-12-ező kapitány, Csank János is rendkívül éles kritikussá vált (ha jól emlékszem, Belgrádban 18 éve még nem volt ilyen nagy híve a nyílt kritikának), most meg, alig néhány nappal az amszterdami 8-1 kétéves évfordulója után Egervári Sándor is elmondta becses gondolatait.
A legviccesebb az volt, hogy azért is bírálta a mostani csapatot, mert a harmadik helyet tűzte ki célként, míg ő mindig a másodikat: "mind a két selejtezőcsoportban a második helyen voltunk tartósan, az utolsó fél évben estünk vissza sajnos mindkét alkalommal"
Én inkább úgy fogalmaznék, akkor estünk vissza mindkét alkalommal, amikor jöttek a valódi ellenfelek, hiszen könnyű addig jó pozícióban tanyázni, amíg másoknak már megvolt Hollandia, ránk pedig még vár az amszterdami túra.
Úgyhogy ha a pótselejtező első meccsét esetleg elveszítjük Storckkal Norvégiában, még azt is el tudom képzelni, hogy Pintér Attila is előbújik a rejtekhelyéről, ahol lubickol az MLSZ-től az értékelhetetlen munkája után végkielégítésként kapott pénztengerben, és ő is megmondja majd, mit kell csinálni a visszavágón…
