Pintér gratulál. Nem tudjuk, mihez.
Egyelőre úgy látszik, a Magyar Labdarúgó-szövetség nem az év üzletét kötötte meg akkor, amikor kommunikációs tréningre küldte Pintér Attilát, a magyar válogatott szövetségi kapitányát. Az albánok elleni meccs utáni sajtótájékoztatóba ugyanis megint becsúszott egy-két apró hiba, bár az is igaz, nem szabad év végi osztályzatot adni az első egyes után. Szerintem az még simán belefér, hogy egy játékos örüljön a három pontnak egy barátságos meccsen, én legalábbis nevettem Lovrencsics Gergelyen, mert a szituáció vicces volt. Nyilván egy focista fejében a három pont és a győzelem egy és ugyanaz, ez eddig oké is. Akkor viszont már egyáltalán nem nevettem, amikor Pintér Attila megdícsérte a bátor Korcsmár Zsoltot, majd amikor kiderült, hogy a védő végig a kispadon ült, egy nappal később azzal mentegette ki magát, hogy ő is csak ember. Ez majdnem olyan jó pajzs, mint a híres Csubakka-védelem, vagy legalábbis pont annyira komoly. Persze, emberi hiba elfelejteni dolgokat, elvinni a kocsit időben műszakira, levinni a szemetet, befizetni határidőre a gázszámlát, de hogy egy kapitány azt se tudja, ki játszik az éppen aktuális meccsen, amit elvileg neki kéne kézben tartania, aztán elintézni az egészet egy laza "bocs"-csal, azt bevallom, nem tudom hova tenni. De ne legyünk már ennyire negatívak: még szerencse, hogy legalább a futballpályán minden gördülékenyen ment, a tolódások már a helyükön voltak, mindenki pontosan annyit tolódott, amennyit kellett. Sőt, még egy kicsit talán többet is, de ilyen az, ha valaki belekóstol a tolódásbizniszbe.
Bevallom, meg is könnyebbültem, mikor ezt Pinyő megemlítette a sajtótájékoztatón, bár annak őszintén szólva nem örülök, hogy a sok tolódásgyakorlás a szabadrúgás-kombinációk és a távoli rúgások pontosságának rovására mentek. Igazán játszhatnák ezt a játékot tolódásra, és akkor nem lenne ellenfelünk. De maradjunk a földön, legalább fél lábbal: ez a modern futball – tudtuk meg a pénteki sajtótájékoztatón a kapitánytól. Akkor nekem viszont nem tetszik ez a nagy modernizmus, meg a rohanó világ, mert hogy magyar csapat ilyen pocsék játékkal több mint százéves története alatt még sosem győzött, az holtbiztos. Őszintén megmondom, nem tudom mire számítsak ma este a kazahok ellen (arra, hogy valakinek majd megint összeakad a lába az ellenfél 16-osán belül?), mert ilyen kilátástalanul játszani magyar válogatottat én 30 éve nem láttam. Pedig volt miből meríteni. Most nem lesz Dzsudzsák Balázs, Rudolf Gergely és Stieber Zoltán, bár gyanítom, ezen semmi nem fog múlni. De jó hír, hogy Pintér Attila előtt nincsenek leküzdhetetlen akadályok. Legalábbis én erre következtetek abból, hogy határozottan kijelentette: még a legendásan betonkemény, világverő, ellenálhatatlan támadásairól és utolérhetetlen kontráiról ismert kazah válogatott ellen sem küldi játékosait guillotine alá. Csak én érzem úgy, hogy Kazahsztán labdarúgó-válogatotját és a guillotine-t egy szövegkörnyezetben emlegetni elég zavaros?
Félek, hogy ide nem lesz elég az a kommunikációs tréning…
Vincze Szabolcs
