Megérte a sok pénz, újra bajnok lett a PSG!
Az első félidőben inkább a Lyon játszott veszélyesebben, a PSG ekkor még nem nagyon tudott kibontakozni. A szünet után aztán erősítettek a vendégek, és az 58. percben meg is szerezték a győztes találatot: Motta átadása után a labda Ménez elé került, aki nem vacakolt sokat, egy igazítás után kilőtte a bal alsót. A gól után már egyértelmű volt a párizsi csapat fölénye, kis szerencsével nagyobb különbség is lehetett volna a csapatok között, végül azonban maradt az egygólos vendéggyőzelem.
Ez pedig azt jelentette, hogy függetlenül az utolsó két fordulótól, a PSG megnyerte a francia bajnokságot, David Beckhamnak pedig sikerült az, ami eddig egyetlen angol játékosnak sem: négy különböző országban is bajnokcsapat tagja tudott lenni!
Olympique Lyon-Paris Saint-Germain 0-1 (0-0)
Gólszerző: Ménez (58.)