László Csaba: Zárt kapuknál is a győzelemre kell koncentrálni!

A Ferencvárosnál megosztotta, Skóciában és Ugandában meghódította a közönséget edzőként László Csaba, aki most Litvánia szövetségi kapitánya. A FourFourTwo.hu-nak adott interjújában a politikai kérdések elöl sem hátrált meg.
Románia többségében magyarok lakta részén, Székelyföldön született. Mi a véleménye arról, hogy zárt kapuk mögött kell lejátszani március 22-én a minden bizonnyal sorsdöntő magyar-román világbajnoki selejtezőt? Nem értek egyet azzal, hogy nézők nélkül kerül sor a fontos mérkőzésre, hiszen szurkolók nélkül minden sport elveszíti a varázsát. A nézők ugyanúgy hozzátartoznak a sportélményhez, mint a játék maga. Nagyon sajnálatos, hogy pont egy ilyen fontos meccsen sújt le a FIFA büntetése, hiszen az egyértelmű, hogy az antiszemitizmusnak sehol nincs helye, nemcsak a stadionokban, hanem sehol, de nagy kár, hogy épp a magyar-románra időzítették a büntetést. Ennek ellenére pozitívan kell hozzáállni a dologhoz, ha már nem lehet rajta változtatni, akkor így kell felvenni a harcot. Így sem lehetetlen a győzelem, most ezekhez a körülményekhez kell alkalmazkodni. Nemrégiben véletlenül találkoztam Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal, mondtam neki is, hogy zárja ki a körülményeket, tekintsen pozitívan a jövőbe, és találja meg a módját, ebben a helyzetben hogyan tudja legyőzni a románokat.
Litvániából is követi a magyar futballt? Igen, napi szinten követem a magyar bajnokságot és természetesen a válogatott meccseit is megnézem. Nem azt mondom, hogy pontosan fel tudom mondani a Kecskemét vagy a Pápa kezdőcsapatát, de szoktam NB I-es meccseket nézni, már gyerekként is mindig szerettem nézni a magyar focit, amikor még a Hargitán laktunk. Egyébként hivatalból is követnem kel például a Győr meccseit, mert játszik ott litván válogatott, Pilibaitis. Egyébként negyvenöt válogatott kerettag játszik külföldön, úgyhogy a teljes világfutballt követnem kell, a grúz, az örmény, az olasz, az ukrán vagy a fehérorosz bajnokságot is.
Milyennek látja a mostani Fradit? Kellemes meglepetés számomra, hogy reális cél a Fradinak a dobogó. Egyébként a bajnokság is erősebb lesz szerintem tavasszal, mint ősszel volt, mert minden csapat jól erősített. Jó lesz a Győr, aztán a Videoton is, ahol nemcsak új edző, de új játékosok is vannak, és az MTK sem fog visszaesni, Garami József mindig is nagyon nyugodt és intelligens edző volt. A Fradi is megerősödött, bár nem ismerem az új igazolásait, de Ricardo Moniz edzővel arculata lett a csapatnak. Nagyon örülök annak is, hogy újra van ferencvárosi játékos a magyar válogatottban, még ha Böde Dániel nem is Fradi-nevelés. Ha már a bajnokságnál tartunk: az ősszel a legnagyobb csalódás számomra a Pécs volt, tavasszal pedig a Honvédot várom kellemes meglepetésnek. A legnagyobb öröm azonban azt lenne, ha minél több magyar fiatal játszana a bajnokságban, és egyre többen követelnének helyet maguknak az akadémisták közül. Úgy látom, hogy Magyarországon végre nemcsak szándék, de lehetőség is van a futball fejlődésére. Nagyon fontos egy ország életében a futball és a sport, sokfelé járok a világban, és mindenhol, még Üzbegisztánban is azzal kezdődött el bármilyen beszélgetés ősszel, hogy gratuláltak a magyar olimpikonon londoni szerepléséhez. A sportra érdemes áldozni, az mindig megtérül valahol. Az MLSZ-nek most nagyszerű programjai vannak, és bár egyhamar nem lesz olyan az NB I, mint a Bundesliga vagy a francia bajnokság, de látok előrelépési lehetőséget.
Hogy érzi magát Litvániában, milyen ott a futballélet, a futballkultúra? A kapitányi szerepkör nem ismeretlen számomra, Magyarországon Lothar Matthäus mellett dolgoztam a válogatottnál, Ugandában és itt Litvániában pedig szövetségi kapitányként. Más ez a szerepkör, mint a klubedzői, de szeretem csinálni. Litvánia futballja kicsit hasonló cipőben jár, mint a magyar: a rendszerváltáskor még a Baltikumban éllovas volt, de mára Észtország és Lettország is megelőzte. Sajnos azt is tudomásul kell venni, hogy Litvániában nem olyan népszerű a futball, mint máshol, itt egyértelműen a kosárlabda az elsőszámú sportág. De most nemzeti stadion épült, idén az országban lesz az U19-es Európa-bajnokság, én pedig a fiatalítással próbálom ismét jó útra terelni a litván futballt. Nem csupán a felnőtt csapat kapitányaként dolgozom, de az U21-es és U19-es csapatnál is, az Eb szervezéséből is kiveszem a részem, aktívan dolgozom a litván futball feltámasztásán. A brazíliai vébére már nincs sok esélyünk kijutni, de a 2016-os Eb-re szeretném kivezetni a csapatot. Ha a végére politikai síkra terelhetjük a szót, árulja el, mit gondol az utóbbi időben gyakorta témát szolgáltató székely autonómia-törekvésekről? Székely származású emberként természetesen vágyom az autonómia elérésére, de úgy gondolom, hogy az Európai Unió sok pozitívumot adott a székelyeknek, most már csak képzeletbeli határ van, szabadon lehet mozogni az országhatárokon át. Az autonómia-kérdés komplex dolog, csak akkor van értelme fontos döntéseket hozni, ha mindkét fél számára kielégítő megoldás születik. Nem szabad, hogy ez konfliktust szüljön, mindenkinek meg kell találnia a saját helyét és lehetőségeit. A legfontosabb a székely identitás, amelyet az emberek meg szeretnének őrizni, ez történhet autonómia keretében vagy a határok nélküli Európa révén is. A manapság nagyon népszerű zászlókérdésről pedig azt gondolom: zászlók eddig is voltak, és nem volt velük semmi baj, mert nem másokat akartak vele bántani. Magyarok és románok együtt vívják mindennapi harcukat az élettel, együtt dolgoznak, az autonómia-törekvéseknek nem szétválasztania, hanem összekötnie kell a két népet, meg kell találni a mindenki számára megfelelő megoldást.
Interjú: Bodnár Zalán