1. A milánói csulacsata Ritka jelenség a futballpályán, amikor egy igazi világklasszis játékos leköp egy másikat. Márpedig ez történt az 1990-es vb nyolcaddöntőjében, ahol Hollandia a vb-t később megnyerő NSZK-val találkozott. A 22. percben Frank Rijkaard keményen csúszott be Rudi Völlernek, majd miután sárgát kapott, beleköpött a nyugatnémet játékos hajába. Az ezt követő szabadrúgásnál Völler összeakaszkodott a holland kapussal, Hans van Breukelennel, persze Rijkaard termett ott először, és lökdösődni kezdtek. Mindkét göndör, boglyas hajú sztár jól festett a kölcsönös tiszteletadás után. A játékvezető mindkettőjüket kiállította, és Rijkaard, biztos, ami biztos, még lefelé menet is leköpte Völlert.
2. Nedves örökrangadó
A 2004 áprilisában játszott FTC– MTK mérkőzés után a kék-fehérek akkor még csak 22 éves játékosa, Torghelle Sándor azt állította, hogy a Fradi legendája, Lipcsei Péter arcon köpte őt. Lipcsei azt mondta, hogy Torghelle a meccsen többször is „lófejű g…”-nek nevezte, és állandóan hármas befutót emlegetett, ám először csak azt ismerte el, hogy nem Torghelle felé köpött, csak felfelé a levegőbe, jelezvén, hogy „ez a véleménye róla”. De aztán bevallotta, hogy az állandó provokáció hatására valóban arcon köpte az MTK-játékost.
3. Az itáliai láma
Sokan fogadni mertek volna a 2004-es portugáliai Eb előtt, hogy Francesco Totti lesz a torna legnagyobb csillaga. Ám a Roma klasszisának egyetlen mérkőzés után véget is ért az ibériai kaland, a dánok elleni csoportmeccset követően ugyanis három meccsre eltiltották, miután leköpte az őt provokáló Christian Poulsent. A meccsen senki sem vette észre, ám az egyik dán tv kamerája végig Tottit vette, akkor szúrták ki az esetet, az UEFA pedig elfogadta bizonyítéknak. Totti nélkül Olaszország már a csoportmeccsek után búcsúzott, az olasz sajtó pedig a bűnbakot elnevezte „itáliai lámának
Kíváncsi vagy a futball történelmének több nagy köpésére? Keresd a FourFourTwo aktuális számát az újságosoknál!
Köpések

Pintér a finnek ellen köpött egy nagyot, Dárdai Feröer után mondta: „Moss fogat, köpj, és felejtsd el az egészet”. Volt jobb is...
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!