A-csoport
FC Bayern München – Manchester City FC
A Napoli ellen rengeteg helyzetet hibázó manchesteriek az Allianz-Arenába utaznak, hogy a legkeményebb csoport várhatóan legkeményebb mérkőzését játsszák. Különös véletlen, hogy mindkét együttes utoljára augusztus 7-én szenvedett vereséget, azóta két MC-döntetlen kivételével csak győzelmek sorakoznak mögöttük. Míg a Bayern hét forduló után vezeti a Bundesligát, addig a City hat kör elteltével a második a városi rivális United mögött a Premier League-ben. A találkozót Kassai Viktor és segítői vezetik majd, így erre párosításra még inkább érdemes lesz odafigyelni.
Tipp: X
Lehetséges kezdősorok:
FC Bayern München (vezetőedző: Jupp Heynckes):
Neuer – Rafinha, J. Boateng, Badstuber, Lahm – Schweinsteiger, Luiz Gustavo – Müller, Kroos, Ribéry – Gomez
Manchester City FC (menedzser: Roberto Mancini):
Hart – Richards, Lescott, Kompany, Clichy – Y. Touré, Barry, D. Silva, Nasri – Dzeko, Agüero
Helyszín: Allianz-Arena (München)
Vezeti: Kassai Viktor (magyar)
SSC Napoli – Villareal CF
Az A-csoport másik találkozóján a Napoli látja vendégül a Villarrealt. Az olaszok elégedettek lehetnek első BL-mérkőzésükkel, amelyen döntetlent értek el a szintén debütáns Manchester City otthonában. A Napoli alapvetően alárendelt szerepet játszott a mérkőzésen, mégis megszerezte a vezetést Cavani góljával. A Villarreal ellen azonban már csalódást okozna a pontosztozkodás, hiszel elsődleges céljuk nekik is a továbbjutás. Walter Mazzari a Chievo elleni bajnoki vereség után furcsamód „örömének” adott hangot, hogy csapata még éppen idejében kapott pofont a sorstól. Hamsíkék legutóbb 0-0-s döntetlent játszottak a Fiorentinával, legközelebb pedig a bukdácsoló Inter vár rájuk. A Villarreal a csalódást keltő 15. helyen vesztegel a spanyol bajnokságban, a Bayern ellen pedig kétgólos vereséget szenvedett odahaza.
Tipp: 1
Lehetséges kezdősorok:
SSC Napoli (vezetőedző: Walter Mazzari):
De Sanctis – Campagnaro, Cannavaro, Aronica – Maggio, Inler, Dzemaili, Dossena – Hamsík, Lavezzi – Cavani
Villareal CF (vezetőedző: Juan Garrido):
Diego López – Mario Gaspar, Zapata, Musacchio, Catala – Senna, Marchena, De Guzmán, Bruno – Nilmar, G. Rossi
Helyszín: Stadio San Paolo (Nápoly)
Vezeti: Frank de Bleeckere (belga)
B-csoport
Trabzonspor – Lille OSC
A B-kvartett éllovasa, a Trabzonspor a CSZKA ellen ikszelő Lille-t fogadja. A francia bajnok nem vett éppenséggel repülőrajtot hazájában, csak hatodikak a pontvadászatban. A Trabzon ugyanakkor kimondottan gyengén kezdett, jelenleg a Lázár Pált is soraiban tudó Samsunspor mögött a 11. a Süper Ligben. A törökök óriási meglepetésre 1-0 arányban felülmúlták az Internazionalét az előző fordulóban, de a csapat igazi erejét az mutathatja majd meg, hogy mire lesznek képesek a francia bajnokkal szemben. A Lille számára szintén fontos a találkozó, hiszen a moszkvaiak elleni hazai pontvesztéssel lépéshátrányba kerülhetnek egy CSZKA-siker esetén.
Tipp: 2
Lehetséges kezdősorok:
Trabzonspor (vezetőedző: Senol Günes):
Tolga Zengin – Celustka, Kacar, Serkan, Cech – Colman, Volkan Sen, Zokora, Alanzinho, Halil Altintop – Paulo Henrique
Lille OSC (vezetőedző: Rudi Garcia):
Landreau – Debuchy, Basa, Rozehnal, Béria – Mavuba, Balmont, Pedretti – Cole, Sow, Hazard
Helyszín: Hüseyin Avni Aker Stadyumu (Trabzon)
Vezeti: Björn Kuipers (holland)
CSZKA Moszkva – FC Internazionale
Az immár Claudio Ranierivel felálló Inter Moszkvába utazik, hogy megkezdje a felzárkózást a B-csoportban. Az olaszok csúfos vereségét nem lehet egykönnyen feledni, ám a papíron második legerősebb csapat, a CSZKA legyőzésével helyreránthatják renoméjukat. Az Inter hétvégén megszerezte első győzelmét a Serie A-ban a Bologna ellen, a CSZKA ugyanakkor második helyen áll az orosz ligában. Claudio Ranieri természetesen egy hét alatt nem tehetett csodát, de a 4-4-2-es támadóközpontú játékkal máris szebben szólt az olaszok koncertje legutóbb. A moszkvai találkozó lesz az egyetlen, amelyet 18 órakor kezdenek el.
Tipp: 2
Lehetséges kezdősorok:
CSKA Moszkva (vezetőedző: Leonid Viktorovich Slutsky):
Gabulov – Nababkin, Ignasevics, Berezuckij, Berezuckij – Aldonyin, Oliseh, Tosics, Dzagojev – Doumbia, Vágner Love
FC Internazionale (vezetőedző: Claudio Ranieri):
Júlio César – Nagatomo, Lúcio, Samuel, Chivu – Jonathan, Zanetti, Cambiasso, Obi – Pazzini, D. Milito
Helyszín: Olimpiyskiy stadion Luzhniki (Moszkva)
Vezeti: Craig Thomson
C-csoport
Manchester United FC – FC Basel 1893
A Portugáliában döntetlenező Manchester a lassan állandó BL-szereplővé váló Baselt fogadja. A vendégek egyelőre vezetik kvartettjüket, miután 2-1-re legyőzték a Galatit, ám a brit-túra után korántsem biztos, hogy továbbra is az első helyen fognak tanyázni. A United utolsó veresége még mindig a Barcelona elleni BL-döntő, de a vörös ördögök már a Benfica és a Stoke City ellen is meginogtak kicsit. Ettől függetlenül a mérkőzés egyértelmű esélyesei.
Tipp: 1
Manchester United FC (menedzser: Sir Alex Ferguson):
De Gea – Valencia, Jones, Ferdinand, Evra – Nani, Anderson, Giggs, Young – Berbatov, Owen
FC Basel 1893 (vezetőedző: Thorsten Fink):
Sommer – Steinhöfer, Abraham, Dragovic, Pak Dzsu Ho – Zoua, Cabral, Xhaka, F. Frei – A. Frei, Streller
Helyszín: Old Trafford (Manchester)
Vezeti: Paolo Tagliavento (olasz)
FC Otelul Galati – SL Benfica
Romániába látogat ismét a BL, pontosabban Bukarestbe, ahol a Galati fogadja a Benficát. A vidéki kiscsapat a fővárosban játssza nemzetközi mérkőzéseit, így hazai pályáról csak félig-meddig beszélhetünk. A portugálok szépen muzsikáltak odahaza a Manchester ellen, győzniük mégsem sikerült. A Benfica mindenképpen a második továbbjutó hely megszerzésében reménykedhet, ebben viszont nem a Galati, hanem a Basel lehet a fő ellenlábasa. A svájciak elleni mérkőzésükre ugyan még várniuk kell, de a románok legyőzése mindenképpen elvárás a lisszaboni gárdától. A Benfica második, a Galati tízedik hazája pontvadászatában.
Tipp: 2
Lehetséges kezdősorok:
FC Otelul Galati (vezetőedző: Dorinel Lonel Munteanu):
Grahovac – Skubic, Perendija, Costin, Ilie – Filip, Giurgiu – Antal, Viglianti, Frunza – Pena
SL Benfica (vezetőedző: Jorge Jesus):
Artur – Maxi Pereira, Luisao, Garay, Emerson – Gaitán, Javi García, Witsel, Nolito – Saviola, Cardozo
Helyszín: Arena Nationala (Bukarest)
Vezeti: David Fernández Borbalán (spanyol)
D-csoport
Olympique Lyon – GNK Dinamo Zagreb
A legkevesebb találat a D-csoport mérkőzésein esett az első fordulóban, de a Lyon és a Zagreb összecsapása enyhíthet a gólínségen. A hazaiak malmára hajthatja a vizet az a tény, hogy ők a vendéglátók, ám a Dinamót nem szabad leírni. A horvátok hosszú és rögös úton jutottak el a BL főtáblájára, a Real Madrid pedig igencsak kínkeservesen gyötörte be nekik azt az egyetlen gólt is, amellyel végül győztek a spanyolok. Jelenleg mindkét gárda vezeti hazája bajnokságát, a Lyon pontegyenlőséggel, a Zagreb öt pontos előnnyel.
Tipp: X
Lehetséges kezdősorok:
Olympique Lyon (vezetőedző: Rémi Garde):
Lloris – Réveillere, Koné, Lovren, Cissokho – Gonalons, Källström – Briand, Grenier, Bastos – Gomis
GNK Dinamo Zagreb (vezetőedző: Krunoslav Juricic):
Kelava – Leko, Vida, Tonel, Simunic – Badelj, Calello – Kovacic, Sammir, Ibánez – Becsiraj
Helyszín: Stade de Gerland (Lyon)
Vezeti: Pavel Královec
Real Madrid CF – AFC Ajax
A német-angol párharc mellett a Real Madrid és az Ajax összecsapása az este leginkább várt eseménye. A találkozó esélyesei a hazaiak, még akkor is, ha José Mourinho eltiltás miatt ezúttal sem ülhet kispadra. A Real Madrid további hiányzókkal is kénytelen számolni, Pepe, Altintop és Coentrao sérülés-, Marcelo eltiltás miatt fog hiányozni a kezdőből. A vendégeknél Boilesen, Özbiliz, Rits és Bruno Silva a biztos hiányzó, viszont Szulejmani és Anita újra harcképes. Mindezek ellenére a Madridnak kötelező a győzelem, főleg a tavalyi kettős siker után. (Emlékezhetünk, hogy az Ajax otthonában állítatta ki magát szándékosan Xabi Alonso és Sergio Ramos Mourinho felszólítására.)
Tipp: 1
Lehetséges kezdősorok:
Real Madrid CF (vezetőedző: José Mourinho):
Casillas – Ramos, Varane, Carvalho, Arbeloa – Khedira, Xabi Alonso – Di Maria, Özil, Ronaldo – Benzema
AFC Ajax (vezetőedző: Frank de Boer):
Vermeer – Van der Wiel, Alderweireld, Vertonghen, Anita – de Jong, Janssen, Eriksen – Szulejmani, Sigthórsson, Boerrigter
Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu (Madrid)
Vezeti: Mark Clattenburg
Stummer András Zoltán