Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője hiába ajánlotta fel nemrég a lemondását, a tulajdonosok továbbra is bizalmat szavaztak neki, mondván: a csapat gyengébb szereplésének okát nem az ő munkájában látják.
A Haladás helyzetét azonban nem könnyítette meg, hogy egyik legfontosabb játékosa Halmosi Péter nem állhatott rendelkezésre, de az Újpest hazai pályán így is a verhető kategóriába tartozott a zöld-fehérek számára.
Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott, ha nem is gyakran, de mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek.
A valóban izgalmas pillanatok a második 45 percre maradtak. Ekkor már nagyobb bravúrokat is kellett bemutatniuk a kapusoknak, miközben a játék továbbra is kiegyenlített volt. Talán gólnélküli döntetlennel ért volna véget a találkozó, ha a 49. és a 63. percben Alessandro Iandoli nem ér szándékosan kézzel a labdához, ami természetesen mindkétszer sárga lapot ért. Vagyis a második után rögtön mehetett is zuhanyozni a fegyelmezetlen újpesti hátvéd, amivel nehéz helyzetbe sodorta csapatát.
A baj – mondják – csőstöl szokott jönni. Hát most jött is.
Egy hazai szöglet után, a 68. percben Gregory Christ a gólvonalon védett kézzel, ám mivel ez Balajcza Szabolcs dolga lett volna, piros lapot és büntetőt ért a mozdulat.
Iszlai Bence állt a labda mögé, és a jobbra mozduló Balajcza mellett a kapuba helyezett. 1-0
Az Újpest 9 emberrel folytatta kilátástalan küzdelmét az egyenlítésért, ami nem is sikerült. Sőt, amikor a hajrában a hazai közönség a vezetés ellenére is kifütyülte saját csapatát, jött Kenesei Krisztián, és a szétesett, eltolódott (és ekkor már mindent egy lapra feltéve futballozó) újpesti védelemtől nem zavartatva rutinosan kihasználta ziccerét. 2-0
Artner Tamás: – Az első tíz perc kivételével uraltuk a meccset egy jól játszó Újpest ellen. Megérdemelten nyertünk. A végén sem őriztük az előnyünket, a futball nem úgy működik, hogy rohanunk előre, aztán valami lesz. Remélem, jövő hétre visszatér Halmosi Peti, és legjobb csapatunkkal mehetünk Kispestre. Nem bántam meg, hogy felajánlottam a lemondásomat. A tisztesség úgy kívánta, hogy ezt megtegyem, és a vezetők döntsék el, hogy velem vagy nélkülem folytassák-e.
A meccs összefoglalója:
OTP Bank Liga, 14. forduló
Haladás-Újpest 2-0 (0-0)
Szombathely, Rohonci út, 3500 néző, V: Andó-Szabó Gábor
HALADÁS: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Búrány – Simon Á. (Andorka, 74.), Iszlai – Nagy D. (Szakály A., 79.), Nagy I G., Ugrai (Kenesei, 71.) – Radó
ÚJPEST: Balajcza – Szélesi (Zarisz, 84.), Vermes, Chema Antón, Iandoli – Remili (Pollák, 65.), Vasziljevics, Balogh B., Christ – Kabát – Moraes (Simon K., 58.)
Gól: Iszlai (68., 11-esből), Kenesei (92.
Kiállítva: Iandoli (63.), Christ (68.)