A Manchester United sztárja kimagasló teljesítményt nyújtott az idei szezon során, még akkor is, ha elképzelhető, hogy mindössze egy Ligakupa-serleget tehet csak idén a vitrinjébe. Rooney nem kevesebb, mint 34 gólt szerzett a Vörös Ördögök színeiben augusztus óta és kőkeményen berobbant a világklasszis játékosok nem túl népes táborába. Ha az egykori Everton-játékos nyerne, azzal sorozatban negyedszerre kerülne az Old Traffordra ez az elismerés, hiszen míg az előző szezonban Ryan Giggs, addig előtte kétszer Cristiano Ronaldo gyűjtötte be ugyanezt a díjat. Nem egyértelmű az angol válogatott csatárának végső győzelme, ugyanis a szokásos hat megnevezett játékos helyett idén négyre szűkítették a szervezők a lehetséges győztesek névsorát. Rooneyval egyetemben az Arsenal csapatkapitánya, Cesc Fabregast is jelölték az Év játékosa és az Év fiatal játékosa díjra. Bár a spanyol középpályás már hetek óta harcképtelen és kénytelen az oldalvonal mellől figyelni társait, remekül összetartotta a fiatal erőkből álló Ágyúsokat és a tegnapi Tottenham Hotspur elleni vereségükig a bajnoki címre is reális eséllyel pályáztak. Chelsea játékos sem maradhat ki a díjra nevezettek közül, a Kékeket képviselő Didier Drogba góljai nélkül biztosan nem készülhetnének a Stamford Bridgen a bajnoki címet ünneplő ceremóniára, illetve az FA-kupa címvédésre. Új erőként robbant be a 2009–2010-es szezonra a rengeteg pénzből megerősített Manchester City, amely elismeréseként tőlük is található egy játékos a nevezettek között, méghozzá nem érdemtelenül az argentin Carlos Tevez, aki azóta, hogy vitatott körülmények közt a nyáron elhagyta előző csapatát, a rivális Unitedet és nem sokkal arrébb költözött a város kék felébe, meghatározó személyiséggé avanzsált. Képviselteti magát a City a fiatal játékosok közt is, igaz a kapus Joe Hart nem anyaklubja színeiben érdemelte ki ezt az elismerést, hanem az újonc Birmingham Cityben nyújtott teljesítményével. Hogy teljes legyen az ifjú tehetségek névsora is, arról James Milner, az Aston Villa középpályása gondoskodik, aki kirobbanó formájával tartja életben Martin O’Neill fiainak reményeit, ezzel biztos helyet kivívva magának Fabio Capello világbajnokságra utazó angol válogatott keretében. Év-játékosa díj: Wayne Rooney (Manchester United) Francesc Fabregas (Arsenal) Didier Drogba (Chelsea) Carlos Tevez (Manchester City) Év-fiatal játékosa díj: Wayne Rooney (Manchester United) Francesc Fabregas (Arsenal) Joe Hart (Birmingham City) James Milner (Aston Villa)
(skysports.com)
Fordította: Lakner Péter
Jelölték az idény legjobbjait Angliában
Immár sorozatban negyedszer kerülhet Manchesterbe a Profi Futballisták Szövetsége (PFA) által kiosztott Év játékosa díj, miután a jelöltek közül a legesélyesebbnek Wayne Rooney tűnik.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!