Boldog és büszke magyar szurkolók a meccs után (Fotó: Mravik Gusztáv/FFT)
El tudom képzelni, mit éreznek most azok, akik néhány hónappal vagy évvel ezelőtt fennhangon hirdették az igét, miszerint elég volt már a sok stadion felhúzásából, és a foci állandó támogatásából, mikor a kísérleteknek évek óta semmi eredménye. És különben is, milyen ellenszenves dolog, hogy 22 sportoló milliókért kerget egy focilabdát egy zöld gyepen, miközben más szférában művelt, többdiplomás emberek feleekkora figyelmet sem kapnak a munkájukért cserébe.
Ők, a labdarúgás, és egyáltalán a magyar sport ellenségei kedden este nyolc óra tájékán, ha ki sem mozdultak otthonról, netán füldugóval megszüntették saját maguk számára a külvilágot, és csak felnéztek az internetre, akkor azt látták, hogy Magyarország megmozdult, mi több, együtt mozdult meg. Tízből kilenc Facebook-bejegyzés az Eb-bemutatkozásunkat firtatta, fiatalabbak, idősebbek ültek le a tévé vagy az óriáskivetítő elé szurkolni, és még azokat is érdekelte a meccs, akik talán még sosem voltak képesek végigszurkolni egy focimeccset. A szellemesebb üzlethelységekben piros-fehér-zöld színű kenyeret sütöttek a pékek, elkészült a Hajrá Magyarország fagyi, a híradókban most nem a politikai helyzet, hanem az Eb-debütálás volt a vezető hír, és amikor a meccs után kimentél az erkélyre, a szomszéd utcákból még órákig hallottad az ünneplő magyar drukkereket. Mi más tudja még ennyire egy irányba terelni az embereket, mint a labdarúgás? Akik zsigerből gyűlölik ezt a sportágat, vagy szimplán irigykednek azokra, akikben még a megannyi kudarcélmény után is van annyi lelkület, hogy így éljenek meg egy-egy magyar sikert, azoknak is be kell látniuk: jelenleg Magyarországon semmi más nem tud olyan hatékonyan közösséget kovácsolni, mint a labdarúgás. Elmehetünk társaságunkkal egy nívós színházi előadásra, járhatunk koncertekre, mindenféle tucat közösségi klubba, keresve a maradandó élményt, összességében legfeljebb jól tudjuk érezni magunkat, több belső energia ezektől még semmiképp nem lesz bennünk. Na de amikor azt látod, hogy így megmozdul az ország, és a sok monoton hétköznap után néhány óráig mindenki félreteszi aktuális problémáit, csak hogy veled együtt örüljön egy magyar sikernek, akkor azt érzed; igen, ettől az élménytől egy kicsivel én is több lettem. És a legjobb része még csak most jön. Az osztrákok elleni tükörsima, 2-0-s győzelem a szurkolóknak hitet, a sportágnak és az ezért dolgozóknak pedig hitelt adott, amire most már tényleg nagy szükség volt. Ha kételkedtél benne, hogy biztosan megéri-e áldozni az Eb-jegyekre, és végigszenvedni egy hosszú, fárasztó utazást a terroristák által is fenyegetett Franciaországba, akkor most már nem teszed, sőt alig várod, hogy elindulj Marseille-be, mert te is be akarsz egy keveset szippantani ebből a levegőből. Úgy érzed, neked, mint a sportág eltántoríthatatlan pártfogójának, muszáj ezt megtenned. Az ilyen hasznos szenvedélyekért igenis mindig megéri áldozni, és megéri letenni a voksot valami mellett, amit jóban-rosszban szeretünk, még ha az előrehaladás érdekében néha bírálunk is. Még akkor is, ha mindig lesznek – hiszen sajnos most is, a nagy siker másnapján is vannak – olyan idegesítő alakok, akiknek ez nem tetszik. Na, nekik kell most jól megmondani! Tóthpál Zoltán
