A világklasszis svéd csatár tavaly nyáron került kölcsönbe a Barcelonától a Milanhoz a 2010-2011-es szezonra, de hozzátette, tárgyalt a Manchester Cityvel is, mielőtt a San Siroba került volna. „Volt pár megbeszélésem a Cityvel és fantasztikus terveik voltak, de én nem egy olyan játékos vagyok, aki odamenne és játszana a pénzért” – mondta Zlatan a Daily Telegraphnak. „Számomra fontos látni, milyen kilátások, lehetőségek vannak. Számomra a City projektje nem a jelen. Néhány éven belül a topon lesznek, de a Milan már most is a topon van és én inkább 29 évesen szeretnék a csúcson játszani, mint 32 évesen.”
Ibrahimovics még az Internél volt Mancini játékosa és dicsérte korábbi menedzserét, aki szerinte topcsapatot csinál a Cityből. „Csinált néhány jó befektetést és jól játszanak” – csillantotta meg Ibra elemzői kvalitásait. „Az edző nagyszerűen dolgozik a Citynél és ők az egyik legjobb csapat, de az én választásom a Milan volt. Ez nem a pénzről szólt. Ha nagy játékos vagy, mindenhol van pénz. Sosem tudhatod, mit hoz a jövő. A Barcelonánál töltött idő alatt megtanultam, hogy a futball 24 óra alatt is változhat. A Milanhoz írtam alá és boldog vagyok itt, és több mint boldog lennék, ha négy évig játszhatnék a Milannál. Utána nem tudom, mi fog történni.”
(espn.co.uk)
Atkári Krisztián
Ibra visszautasította a Cityt
Zlatan Ibrahimivics saját elmondása szerint tavaly nyáron visszautasította a Manchester City ajánlatát és így azt a lehetőséget is, hogy Roberto Mancinivel dolgozzon együtt, mert nem akar a „pénzért játszani”.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!