A 28 éves Touré ma spanyol bajnoknak és BL-győztesnek vallhatja magát, nem sokon múlott azonban, pályafutása másképp alakuljon. Amikor 2003-ban testvére, Kolo már az Arsenalban játszott, Yaya is részt vett próbajátékon Londonban, de végül a Metalurg Donyeckben kötött ki. Wenger a hétvégi Arsenal – Manchester City bajnoki előtt felidézte első benyomásait az elefántcsontparti középpályásról. „Már 15 éves kora óta ismerem. Szóbeli egyezségünk is volt, hogy hozzánk kerül, de akkoriban a Beverenben játszott, és túl sokáig kellett várni az EU-s útlevelére. Ráadásul még türelmetlen is volt, ezért inkább a Metalurghoz igazolt” – elevenítette fel Wenger a nyolc évvel ezelőtt történteket. „Mára világklasszis játékossá érett, de akkoriban az volt vele a legnagyobb probléma, hogy nem tudtuk eldönteni, hol játsszon, mivel mindenhol egész jó volt” – mondta a ma leginkább védekező középpályásként szerepeltetett játékosról a francia. „Akár középső védőként, második csatárként vagy középpályásként is megállja a helyét. Nálunk egy felkészülési mérkőzésen a Barnet ellen támadót játszott – akkor teljesen átlagos teljesítményt nyújtott.” (fifa.com)
Hogyan nem lett az Arsenalé Yaya Touré?
Arséne Wenger mindig is tudta, Yaya Touréból nagy játékos lesz, még akkor is, amikor arsenalos próbajátékán csak „átlagos” teljesítményre futotta tőle.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!