Az Újpest hazai pályán 2-1-re nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának szombati játéknapján. A Kecskemét kezdte jobban a mérkőzést, több helyzetet is kidolgozott, de a remek formában védő Balajcza megállította a vendégek támadóit. A félidő középén az Újpest átvette az irányítást, ennek ellenére a Kecskemét szerzett vezetést Litsingi büntetőjével.
A hazaiak nem álltak le, és néhány perccel később Kabát révén egyenlítettek. A lila-fehérek ezzel hosszú gólcsendet törtek meg, ugyanis legutóbb az ötödik fordulóban az MTK ellen – akkor is Kabát révén – találtak a kapuba. A félidő vége előtt a vezetést is megszerezte az Újpest, az első gólpasszt is jegyző Iandoli középre adását Vasiljevic közvetlen közelről kotorta a kapuba.
A fordulást követően már közel sem láthatott olyan sok helyzetet a közönség, az Újpest futballozott mezőnyfölényben, de nem tudta növelni előnyét, míg a Kecskemét ellentámadásiban nem volt átütőerő, így az eredmény nem változott.
Újpest FC-Kecskeméti TE 2-1 (2-1) Szusza Ferenc Stadion, 2000néző, v.: Vad II.
Gól:Kabát (42.), Vasiljevic (45.), illetve Litsingi (38., 11-esből)
Kiállítva:Ramos (85.)
Sárga lap:Vasiljevic (66.), illetve Pekár (59.), Ramos (78., 85.)
Forrás: MTI
Fotó: www.ujpestfc.hu
Hátrányba került az Újpest, de percek alatt fordított
Az Újpest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kecskemét együttesét az OTP Bank Ligában.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!