A United szemet vetett Neymarra
A forrás szerint azok után, hogy a Manchester United nem tudta megszerezni Pedrót a Barcelonától, még nem szakít teljesen a katalán kapcsolattal: a legújabb kiszemelt ugyanis nem más, mint a Barca egyik legnagyobb csillaga, Neymar, aki Louis van Gaal kérésére érkezhet az Old Traffordra – írja a The Sun. A United végrehajtó igazgatója, Ed Woodward a közelmúltban háromszor is Barcelonába utazott, hogy elsősorban Pedro megszerzéséről tárgyaljon a katalán klub vezetőivel, de állítólag már szóba került Neymar esetleges átigazolása is, mindez a legnagyobb titokban. Arról egyelőre nincs információ, hogy a Vörös Ördögök tettek-e konkrét ajánlatot a brazil támadóért. Mindenesetre a The Sun hangsúlyozza, a Unitednél bárhogyan is gondolkozzanak, az átigazolásra szinte semmi esély nem mutatkozik, lévén a Barcelona határozottan visszautasította az angolok közeledését, és semmi jel nem utal arra, hogy ez a következő napokban változna.