Krivbász Krivij Rih – Arszenal Kijev 0–1 (0–0)
A győzelmi kényszerben lévő sereghajtó a középmezőnybe tartozó kijevi csapatot fogadta. A főváros második számú együttese főleg fiataljaival állt ki a találkozóra, akik felvették a versenyt az „idősebb" házigazdával. Bár a Krivbász labdabirtoklási fölénybe került, de ez meddőnek bizonyult. Az Arszenal védelme tökéletesen működött és néha egy-egy ellenakcióra is futotta, de a befejezésekbe hiba csúszott. A második félidő ugyanúgy folytatódott, ahogy az első befejeződött. A Krivij Rih nem játszott jól, nem érződött a csapaton, hogy létszükség a győzelem megszerzése. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy kósza ellentámadást csak szabálytalánság árán tudtak megakadályozni a hazai védők, a szabadrúgást pedig tökéletesen végezte el a vendégek irányítója. Az egyenlítő gólt már nem sikerült megszerezni. Ez a mérkőzés is bebizonyította, hogy a Krivbász nem való a Premier Ligába.
G.: Korkisko '80.
Csernomorec Odessza – Metalurg Donyeck 1–1 (0–1)
A kiesés ellen küzdő hazaiak a jó középcsapatnak számító donyeckieket fogadták. A vendégek már a hazaiak térfelén letámadták az ellenfelet, ami nagyon meglepte a kikötővárosiakat, akik csak bő tíz perc után jutottak el a Metalurg tizenhatosának környékére. Ez az agresszív letámadás a félidő közepére meghozta a vezetést a donyecki csapatnak. A Csernomorecet a kapott gól sem ébresztette fel, a játékosok a alapvető hibákat követtek el, de ezt az ellenfél nem tudta kihasználni. A második félidőre egy aktívabb odesszai csapat jött ki. Ez csak arra volt elegendő, hogy már a félpályán megakadályozták a vendégek támadásait. A cserék mind a két oldalon jó hatással voltak a csapatokra, így egy izgalmasabb utolsó húsz percre lehetett számítani. A Metalurg kihagyott néhány helyzetet, ami megbosszulta magát. Az egyenlítés után mindkét csapat megpróbálta megszerezni a győzelmet, de ez már nem sikerült. Feltehetjük a kérdést, hogy miért nem tudnak úgy játszani a csapatok, mint az utolsó tíz percben…
G.: Pinedo '80, ill. Mguni '25.
Dinamo Kijev – Dnyipro Dnyipropetrovszk 2–1 (0–1)
A forduló rangadóját Kijevben vívták, ahol a hazai kék-fehérek a dobogóra hajtó Dnyiprót látták vendégül. A hazaiak a meccs elejétől labdabirtoklási fölénybe kerültek, de ez nem hozta meg a kívánt eredményt. Viszont egy kósza ellentámadásnál a Dinamo védői nem tudták megakadályozni a vendégek csatárának berobbanását, aki közelről nem hibázott. A következő említésre méltó momentum egy dnyipropetvoszki játékos kiállítása volt. Zozulja egyedül törtehett volna kapura, de a vendégek védője megállította. A bíró sárga lappal futott a játékoshoz, de ezt észrevették a kijeviek és verbális támadásban részesítették a játékvezetőt, aki ezután egyeztetett az asszisztenssel és megváltoztatva döntését, kiállította a védőt. A megfogyatkozó vendégek visszaálltak és kontrára rendezkedtek be. A Dinamo nem tudott mit kezdeni ezzel a betömörülő védelemmel. A második félidő elején még nagyobb nomás nehezedett a dnyipropetrovszki kapura és ez már meghozta az egyenlítést. Ezek után csak idő kérdése volt, hogy mikor veszi át a vezetést a listavezető. A bekapott gól után a Dnyipro nem tudott egyenlíteni, mert játékosait jobban érdekelte az, hogy ne fussanak bele egy nagyobb zakóba.
G.: Magrao '50, Ghioane '70, ill. Konopljanka '18.
K.: Mandzjuk '26.
0–1
2–1
Illicsivec Mariupol – Zorja Luhanszk 1–0 (0–0)
Két, veszélyes zónában lévő csapat találkozott Mariupolban. A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést. Sikerült egy kapufát is rúgniuk, de több veszélyes helyzetet is kihagytak. A félidő közepére kiegyenlítették a labdabirtoklást a hazaiak, de ők nem jutottak el a Zorja kapujáig. Mielőtt szünetre mentek volna a csapatok, a luhaszkiak kihagytak egy megérdemelt tizenegyest. A második félidőben mezőnyjáték folyt a pályán, de az illicsiveci csapat váratlanul büntetőt kapott, amit értékesített a mariupoli játékos. A maradék időben a vendégek nem tudták felpörgetni a meccset, a hazaiak pedig óvták a nehezen megszerzett előnyüket, így ennek az eredménynek köszönhetően a két csapat helyet cserélt a táblázaton.
G: Jarosenko '64 (11-ből).
Sahtar Donyeck – Zakarpattya Uzhorod 1–0 (1–0)
A donyeckieknek feltétlenül győzniük kellett, ha szerették volna tartani a lépést a Dinamoval. Ez a feladat nem is tűnt nehéznek, hiszen a kieső pozicíóban tanyázó ungváriakat fogadták. A hazaiak igazolták az elvárásokat és támadójátékukkal percenként okoztak galibát az ellenfél kapuja előtt. A vendégvédők csak negyedóra után tudták felvenni a versenyt a hazaiak támadóival, így kiegyenlítettebb lett a játék, csökkent a Donyeck veszélyes támadásainak száma. Egy-egy ungvári megindulás veszélyt hordozott magában, de technikai tudás hiányában gólt nem sikerült elérni. Úgy nézett ki, hogy döntetlennel fordulnak a csapatok, de egy rossz lesreállítás miatt gólt kapott a Zakarpattya. A második félidőre egy hitehagyott Ungvár jött ki a pályára, erre a Sahtar játékosok rá is éreztek. Percenként alakítottak ki helyzetet, de Willian révén ezek mind kimaradtak. A vendégek cseréi viszont új lendületet adtak a csapatnak és a meccs utolsó húsz percében minden-mindegy alapon támadtak, de az egyenlítést nem sikerült elérni. Donyecki vereségével nagyon nehéz helyzetbe került a Zakarpattya.
G.: Gladkij '42.
Vorszkla Poltava – Metaliszt Harkiv 0–0
A hazai zöld-fehérek a bronzéremre hajtó Harkivval mérkőztek. Az első negyedóra momentum nélkül telt el. A rossz játéktér ellenére sok ütközést láthattak a szurkolók. A vendégek alkalmazkodtak hamarabb a talajhoz, ennek eredményeképpen többször eljutottak a hazaiak tizenhatosáig, de ott megállt a tudomány. Az átlövések pedig hiányoztak a szövetségi kapitány által irányított Metaliszt játékából. A poltavaiak csak a félidő utolsó perceiben jutottak el a harkivi kapuhoz, de helyzeteiket nem tudták értékesíteni. A második félidőben a Vorszkla nem tudott újítani. A szurkolókban felmerülhet a kérdés, hogy hogyan tud ez a csapat kupadöntőt játszani… A Harkiv lealacsonyodott a Poltava szintjére, így egy unalmas döntetlent láthatott a publikum. Egyik csapat sem érdemelte volna meg az egy pontot…
A fordulóból maradt még két mérkőzés, amit holnap este fognak lejátszani.
TK
Gólszegény forduló
Hat mérkőzésen nyolc gól született. A forduló rangadóján nyert a Dinamo, míg a Sahtar a kiesőjelöltet múlta felül, így csak a gólkülönbségének köszönhetően vezet a fővárosi csapat.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!