Metalurg Zaporizzsja – Obolony Kijev 2–1 (2–1)
A tizedik helyen álló kohászok a főváros harmadik számú csapatát fogadták, akit egy esetleges győzelemmel meg is előzhettek volna a tabellán. Ennek megfelelően a hazaiak léptek fel támadólag, és sikerült is megszerezni a vezetést. A vendégek nem roppantak meg a góltól, rövid időn belül sikerült az egyenlítés. A gólváltás után támadásban maradt mind a két csapat, így felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Egy szögletet követően újra megszerezte a vezetést a Zaporizzsja. A kapott gól megtörte a sörgyáriak lendületét, így a Metalurg került fölénybe, de ezt nem sikerült kihasználni. A második félidőt az Obolony kezdte határozottabban, ám labdabirtoklási fölényüket nem sikerült gólra váltani. A félidő második felére a vendégek elvesztették lendületüket, már a játékosok sem bíztak abban, hogy sikerül az egyenlítés. A hazaiak ráéreztek erre, így kedvükre szövögethették támadásaikat, de újabb találatot már nem értek el. Maradt az egygólos hazai győzelem.
G.: Polevoj '4, Alozie '31, ill. Konjusenko '10.
Krivbász Krivij Rih – Metaliszt Harkiv 2–2 (1–1)
A tabella utolsó helyén álló hazaiak a harmadik helyen álló és a szövetségi kapitány által irányított Harkivot fogadták. A győzelmi kényszerben focizó Krivbasz nekiesett a Metalisztnak. Sorra hagyták ki a kecsegtető helyzeteket, ami a futball törvényei szerint visszaütött. Egy védelmi megingást könyörtelenül használtak ki a harkivi játékosok. A bekapott gól nem szegte kedvét a Krivij Rihnek, továbbra is támadásban maradtak. Ennek köszönhetően sikerült az egyenlítés. A második félidőben egy teljesen más vendégcsapat futott ki a pályára. Kapujuk elé szögezték a hazaiakat, de az újbóli vezetést csak húsz perc után sikerült megszerezni. Ezzel a vendégek befejezettnek tekintették a mérkőzést. Eldugták a labdát a Krivbász játékosok elől, akiknek momentumuk sem volt a hosszabítás utolsó másodpercéig. Ekkor minden-mindegy alapon kapura rúgták a labdát, amiből gól született. Az egy pont nem sokat segített a sereghajtón.
G.: Morozjuk '37, Kicuta '90+2, ill. Olejnyik '31, Fininho '64.
1. félidő
2. félidő
Csernomorec Odessza – Vorszkla Poltava 0–0
A kiesés elől menekülő hazaiak a középmezőny végéhez tartozó poltavaiakat fogadták. A hazai csapat tűzijátékot rendezett a zöld-fehérek kapuja előtt, de a vezetést nem tudták megszerezni. Tíz perc elteltével a vendégek átvették az irányítást és ennek következtében a hazai kapu előtt volt tűzijáték, de gólt nem sikerült rúgni. A félidő második felében újra a hazaiak lettek aktívabbak, ennek ellenére döntetlennel fordultak a csapatok. A második játékrészben teljesen megváltozott a csapatok hozzáállása. Az volt az ember érzése, hogy a játékosoknak egyszerűen nincs kedvük focizni. A cseréket és egy sárga lapot lehet felidézni ebből a negyvenöt percből. Csak az első félidő alapján érdemelnek pontot a csapatok.
Dinamo Kijev – Arszenal Kijev 3–1 (1–0)
Városi rangadót rendeztek a fővárosban, ahol Kijev első és második számú csapata mérkőzött egymással. Az első negyedórában a vendégek meglepték a kék-fehéreket. Azonban a „nagy" Kijev fokozatosan átvette az irányítást, aminek következtében egy gyors támadás végén megszerezték a vezetést. Továbbra is támadásban maradtak, de a légiósok túlcifrázták a helyzeteket, így nem sikerült az előnyt növelni. Valerij Gazzajev a szünetben alapos fejmosásban részesíthette fiait, mert a második félidő elején már sokkal pontosabbá vált a Dinamo játéka. A gyors, rövid passzokból álló támadások eredményeképpen sikerült még két góllal magabiztossabbá tenni a vezetést. A meglévő előny tudatában visszatértek az első félidei játékhoz, ezt megérezte a vendégcsapat. Magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, így sikerült az egyenlítés. Tobbre nem futotta, a Dinamo megéredemelt győzelmet aratott.
G.: Vukojevics '34, Magrao '61, Milevszkij '64, ill. Zakarljuka '73.
1. félidő
2. félidő
Sahtar Donyeck – Dnyipro Dnyipropetrovszk 0–0
Mircea Lucescu csapata 38 ezer néző előtt fogadta a dobogóra hajtó Dnyiprót. Az első félidőben sok volt a pontatlanság, bár a hazaiak kezdeményezőbbek voltak. A vendégek a széleket nem tudták levédeni, így ott sok donyecki támadás futott, de ebből nem alakult ki veszélyes szituáció. A Sahtar játékában benne volt a gólveszély, míg a Lastuvka kapus irányította dnyiprói védelem stabil lábakon állt. A második félidőben Lucescu mester becserélte csapata azon braziljait is, akik a kispadon ülnek. Ezáltal még dinamikusabbá vált a hazaiak játéka, a vendégek az ellenfél térfelére is csak ritkán jutottak el. Ám a Dnyipropetrovszk hálóőre ihletett formában védett, így a hazaiaknak meg kellett elégedniük a döntetlennel.
Illicsivec Mariupol – Metalurg Donyeck 0–4 (0–1)
A kiesés rémétől fenyegetett hazaiaknak az erős középcsapatnak számító Metalurg ellen legalább egy pontra szükségük lett volna. A Mariupol részéről a mérkőzés ennek szellemében kezdődött. Komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, az idő előrehaladtával pedig egyre jobban elbizonytalanodtak. A szurkolók bíztak benne, hogy szünetben sikerül majd rendet tenni az illicsiveci játékosok fejében, de egy jogosnak tűnő tizenegyes keresztülhúzta a számításokat. A második félidő elejét felpörgette a hazai csapat, de az egyenlítést jelentő gólt nem sikerült megszerezni. A donyecki csapat pedig élt a lehetőséggel és megduplázta előnyét. A piros mezben játszó hazaiak beletörődtek a vereségben, amit a kohászok két góllal még fölényesebbé tettek. Nehéz helyzetben maradt a Mariupol.
G.: Dimitrov '41 (11-ből) és '84, Tanasza '68, Mhitarjan '82.
1. félidő
2. félidő
Zakarpattya Uzhorod – Kárpáti Lviv 1–1 (0–1)
Kárpátalja büszkesége a szomszéd megye kirakatcsapatát fogadta. A hazaiaknak mindenképpen győzniük kellett, hogy tartsák a lépést a Zorjával. A rengeteg szurkolója által bíztatott Kárpáti kezdte aktívabban a mérkőzést. Labdabirtoklásban ellenfelük fölé nőttek, veszélyes helyzeteket alakítottak ki, aminek következtében sikerült megszerezni a vezetést. A házigazdák nem tudták felvenni a lembergiek által diktált tempót, így örülhettek annak, hogy csak egygólos hátrányban kellett szünetre menniük. A második félidő nem hozott gyökeres fordulatot. Az elején a Karpati helyzetei kimaradtak, az idő előrehaladtával már csak az eredmény tartására törekedtek. Ez azonban megbosszulta magát. A hosszabbításban egy előrevágott labdát jól szelídítettek meg az ungvári támadók – a bajnokságban először három csatárral támadott a Zaki – és egy átlövéssel egyenlítettek. A sírból visszahozott egy pont még nagyon jól jöhet a végelszámolásnál.
G.: Mikuljak '90+2, ill. Batista '28.
0–1
1–1
Tavrija Szimferopol – Zorja Luhanszk 0–1 (0–0)
Az európai kupaporondra hajtó autógyáriak a győzelmi kényszerben levő és sereghajtó Luhanszkot fogadták. A vendégek rácáfoltak az előzetes várakozásokra és nekiestek a hazaiaknak. A szélekről záporoztak a beadások, de ezekkel a labdákkal a csatárok nem tudtak mit kezdeni. Egy jó fél órának kellett eltelnie, mire a Szimferopol átvette a mérkőzés irányítását, de ez csak meddő mezőnyfölénynek bizonyult. A második félidőre egy teljesen más mentalitású tavrijai csapat futott ki a pályára. A vendégeket kapujuk elé szögezték, gólveszélyes helyzeteket alakítottak ki, de a vezető gólt nem sikerült megszerezni. Negyedóra elteltével egy kósza ellentámadás végén gólt rúgott a Zorja. Ettől nem esett kétségbe a hazai csapat. Továbbra is irányítottak, de a helyzetek kihasználása egészen gyatrára sikeredett és a szerencse sem a Tavrija oldalán állt. Így az egy gólos vendégsiker a forduló legnagyobb szenzációját jelentette.
G.: Szijuk '62.
TK
Botlott a Sahtar, újra élen a Dinamo
A forduló rangadóján a Sahtar csak döntetlent játszott, míg a Dinamo legyőzte városi riválisát, így jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!