Anglia pénteken a Wembley-ben fogadja Bulgáriát, kedden pedig Svájcba utazik, ezek lesznek a válogatott első tétmeccsei a világbajnoki blama után. A Rio Ferdinand sérülése után csapatkapitánnyá előlépő Steven Gerrard védelmébe vette Fabio Capellót, mondván, hülyeség, hogy a szövetségi kapitány lecserélésével Anglia rögtön világverő alakulattá válna.
– Azt akarom, hogy Fabio maradjon – mondta a liverpooli sztár. – Maximálisan bízom benne, fontos, hogy adjunk neki még egy esélyt. Számomra ő egy fantasztikus edző. Mondjanak egy angol edzőt, aki csak megközelíti Fabio eredményeit! Nem a most következő két meccsnek kellene meghatároznia a jövőjét. Remélem, hogy nem így lesz. Remélem, megnyerjük ezt a két meccset, és elkezdhetünk építkezni.
– Butaság lenne egy edzőt egyetlen rosszul sikerült torna miatt megbuktatni – folytatta Gerrard. – Őrültség azt hinni, hogy ha lecseréljük a szövetségi kapitányt, minden megváltozik.
Mondta ezt Gerrard azok után, hogy az angol média szemében Capello lett az első számú közellenség a világbajnoki kiesés után. A liverpooli kapitány szerint azonban nem az edzőt kellene kritizálni, hanem a játékosokat. Azt is hozzátette, hogy az sem igaz, hogy a válogatott teljesítményére rossz hatással van, hogy Capello nem beszél jól angolul.
– Úgy tűnik, sokan Capellót hibáztatják – mondta Gerrard. – Pedig a pályán a játékosok szerepeltek, mi játszottunk gyengén. Az emberek mindig csak a taktikáról beszélnek, holott a menedzser csupán ezzel tudja befolyásolni a mérkőzést. A játékosoknak kell jól játszaniuk, Dél-Afrikában ez hiányzott. Persze tudom, a fociban mindig a menedzsert találják meg először a kritikusok, de most mellette kell állnunk. A kommunikáció sem probléma, a mondanivalója eddig még mindig eljutott a csaapthoz, vagy az egyes játékosokhoz.
Kádár Pál (skysports.com)
Gerrard bízik Capellóban
A Bulgária és Svájc elleni Eb-selejtezőkre készülő angol válogatott csapatkapitánya szerint Fabio Capellónak maradnia kell.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!