Már az első negyedóra igen fordulatosra sikeredett, mondhatjuk ezt úgy is, hogy gólt egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. Az első lehetőséget Lennon és Modric összjátéka hozta. Az angol támadó messze földön híres gyorsaságával és ügyességével könnyedén csapta be az őt őrző Koncheskyt, majd adta be a labdát horvát csapattársának, aki félfordulatból kapásból továbbította azt egyenesen Reina kezeibe. Nem sokkal később Rodrígueztől jött a válasz, az argentin középpályáshoz a Tottenham-védők ügyetlenkedése után került a labda, ám a tökéletes lövőhelyzetből csak mellé tudott lőni. A jelenet később megismétlődött, ekkor viszont már Gomes kapus minden tudása is szüksége volt a hazaiaknak, hogy ne kerüljenek hátrányba.
Hosszú üresjárat és kemény mezőnymunka után a Tottenham előtt adódott a félidő ziccere. Modric húzott el a jobb oldalon, majd adta be laposan a labdát középre, amelybe Reina igencsak kacskán tudott belekapni. A kapusról kipattanó labda Defoe elé került, aki állítgatás nélkül tüzelhetett a félig üresen tátongó kapuba, ám a liverpooli csapatkapitány, Jamie Carragher bevetődése megmentette a vendégeket. Már a hajrában járt a mérkőzés, amikor a Liverpool megszerezte a vezetést Martin Skrtel révén. Egy szabadrúgás után a felfutó védő kapura próbálta fejelni a labdát, ám saját csapattársát, N’Gogot találta csak el. A lepattanónál aztán ő volt a legszemfülesebb és a tömörülő Tottenham-védők lába mellett a kapuba talált. (0-1)
A vendégek Skrtel gólja után úgy játszadoztak a hazai védőkkel, mint macska a gombolyaggal. A Liverpool megduplázhatta, sőt, megtriplázhatta volna az előnyét a félidő előtt, de előbb Rodríguez Torres csodapassza után, majd az imént még csak asszisztot adó spanyol volt képtelen betalálni ajtó-ablak helyzetben.
A félidő históriájához hozzátartozik, hogy alig több mint tíz perccel a kezdő sípszó után már is cserélni volt kénytelen Harry Redknapp, a hazaiak menedzsere. Csapata szárnyaló irányítóját, Rafael van der Vaartot kellett lehoznia egy nem túl súlyosnak tűnő, ám annál kellemetlenebb combhúzódás miatt. A holland helyére a hosszú lábadozás után felépülő Jermain Defoe állt be. Húsz percre rá tovább folytatódott a hazaiak vesszőfutása, Kaboul térde fájdult meg Torres lövése nyomán úgy, hogy a mérkőzés számára is véget ért.
A második játékrész egy gyors Torres-megindulással kezdődött. A spanyol az első lehetőségéhez hasonlóan egy az egybe vitte kapura a labdát, de a lövés előtti totojázása miatt a hazai védők visszaértek a spanyollal és szerelni tudták. Öt perccel később ismételten egy utolsó pillanatos mentéssel nyert csatát a liverpooli védelem. Ezúttal egy szöglet után a kivetődő Reina Bale elé ütötte a labdát, a walesi pedig kapásból a kapu közepébe tüzelt, ám a gólvonalon helyezkedő Johnson tisztázni tudott.
Az 59. percben aztán büntetőhöz jutott a Tottenham Hotspur. Bale szabadrúgását követően a sorfalban helyezkedő N’Gog ért bele kézzel a labdába a tizenhatos vonalán, Martin Atkinson pedig büntetőt ítélt. Az ítéletvégrehajtó szerepét Defoe vállalta magára, ám úgy tűnik, felmentették a vádlottat, hiszen az angol támadó mellélőtte a büntetőt. Ekkor úgy lehetett érezni, hogy a hazaiak összeroskadnak, ám a 65. percben Skrtel kiegyenlített! Történt ugyanis, hogy Modric tört be büntetőterületen belülre, majd adta középre a labdát, a menteni igyekvő szlovák pedig oly szerencsétlenül ért bele a labdába, hogy öngólt vétett. (1-1)
A találat után a mérkőzés ismét lelassult. A Liverpool ebben az időszakban többet próbálkozott, átvette a játék irányítását, ám a hazaiak védelme ekkorra már nem jött zavarba. Az utolsó tíz percre fordulva mégis a Tottenham érezhette magát közelebb a győzelemhez. Egy kósza lövés után Reináról immáron sokadszorra ellenfélhez pattant a labda, az éppen szerencsés Bale viszont nem tudta kihasználni a hálóőr bizonytalanságát. Pár másodperccel a rendes játékidő letelte előtt Defoe betalált. Egy csodálatos kiugratás után a támadó Reina szeme közé lőtte a labdát, ám lesen helyezkedett, így a játékvezető nem ítélte meg a gólt.
A hosszabbítás második percében viszont már nem lehetett elvenni a Tottenham második találatát. Egy hosszú indítás után Lennon verte meg Koncheskyt, majd lőtte be a labdát Reina mellett. A spanyol hálóőr csak beleérni tudott a lövésbe. (2-1) A Liverpoolban egyáltalán nem volt benne a szépítés, sőt a hosszabítás utolsó percében Lennon majdnem duplázni tudott, kis híján ment csak mellé a lövése.
Összességében a Tottenham Hotspur megérdemelt győzelmet aratott a White Hart Lane-en, hiszen szerencsés egyenlítése után többet tett a győzelemért, jobb helyzetkihasználása pedig döntő fontosságú volt.
Tottenham Hotspur – Liverpool 2-1 (0-1)
Gól: Lennon 90+2’, illetve Skrtel 42’,66’ (öngól)
Kezdőcsapatok:
Liverpool (edző: Roy Hodgson):
Reina – Johnson, Konchesky, Carragher, Skrtel – Lucas, Meireles, Maxi, Kuyt – N’Gog, Torres
Tottenham (edző: Harry Redknapp):
Gomes – Gallas, Hutton, Kaboul, Assou-Ekotto – van der Varrt, Lennon, Modrics, Palacios, Bale – Crouch
stumi
A nap másik meccsén a Chelsea próbálta visszavenni első helyét a St. James' Parkban, de nem tudta legyűrni a Newcastle-t. A hazaiak már a 6. percben vezetést szereztek, Carroll használta ki Alex és Cech rövidzárlatát. 1-0 A Chelsea az utóbbi idők szürke játékát hozta a folytatásban, ám így is egyenlített az első félidő hajrájában: Drogba sarkazása Kalou-hoz került, akinek megpattanó lövése utat talált Krul kapujába. 1-1 A folytatásban támadgattak a londoniak, de Krul minden veszélyt hárított, így a Chelsea két értékes pontot veszítve, a tabella második helyéről várhatja a folytatást. Newcastle – Chelsea 1-1 Gól: Carroll 6., ill Kalou 45.
Fordított a Tottenham, nem tudott nyerni a Chelsea
Fordulatokkal teli mérkőzésen, 2-1-re győzött a Tottenham a Liverpool ellen a PL 15. fordulójában. Skrtel gólt, majd öngólt lőtt. A Newcastle és a Chelsea nem bírt egymással, Kádár Tamás a padon ülte végig a meccset.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!