Az első számú portás, Manuel Almunia sérülései miatt Lukasz Fabianski már jó párszor védhette a szezonban az Arsenal kapuját, de többször is látványosat hibázott, a drukkerek nagy része pedig nem igazán bízik benne. „Elégedett vagyok, hogy játszhatok. Az edző (Arséne Wenger – a szerk.) hisz bennem, én pedig ki akarom használni a lehetőséget, és bizonyítani, hogy vagyok elég jó” – mondta a három éve a Legia Warszawától szerződtetett 25 esztendős Fabianski. „Minden drukkernek megvan a joga a véleménykifejtéshez. Nem vagyok hülye, nagyon jól tudom, hogy a Wigan elleni hibáim elhalványítják a bravúrjaimat, és a rosszra fognak emlékezni az emberek.” „De nincsen problémám ezzel. Ez a szezon nagyon nehéz számomra. Nem játszom mindig, ilyenkor pedig nehéz rögtön jól szerepelni, fontos tehát, hogy játékban legyek. Nyilvánvalóan jobb lenne, ha egy héten kétszer védhetnék.” „Vannak, akik szeretnek, s vannak, akik utálnak – ilyen egy kapus élete, s erősnek kell lenni ahhoz, hogy ezzel együtt éljen az ember. Egyik nap hős vagy, a másik nap pedig a legrosszabb. Kezelni kell ezt a lehető legjobb módon, hinni magadban, dolgozni és küzdeni.” „Ha hiszel egy kapusban, akkor ő is fog magában, és amikor rendszeresen védhet, akkor látható ennek a foganatja.” (telegraph.co.uk) Motyvai Márk Viktor
Fabianski: Bizonyítani akarom, hogy Arsenal-szintű játékos vagyok!
Az Ágyúsok lengyel kapusa szeretné, ha a szurkolókban nemcsak a bakijai maradnának meg.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!