Ezért kellett távoznia Bernd Storcknak!

Ekkor még minden szép volt… (Fotó: mlsz.hu)

A sikeresnek mondható Eb-szereplés után – érthetően – még inkább hitt mindenki Bernd Storcknak a Magyar Labdarúgó Szövetségben, hogy azt ne mondjuk, még inkább szentírás volt, amit kijelentett, amit kért.
Mi mással magyarázható, hogy a vb-selejtezősorozat első állomása, a Feröer elleni idegenbeli mérkőzés előtt építtetett egy műfüves pályát Telkiben (potom 120 millióért), mondván, nem csak az északi csapat, hanem Andorra ellen is ilyen borítású pályán kell játszanunk. Aztán amikor (arcpirítóan gyenge játékkal) csupán egy 0–0-s döntetlennel nyitottunk, az idény eleji formára hivatkozott, ráadásul Böde Dánielt (akitől egyedüli magyar játékosként úgy féltek a feröeriek, mint a tűztől az Eb-selejtezőn elért két találata után, amivel, akkor megmentette Storckot a bukástól), bár kivitte Tórshavnba, egy percet sem játszatta!
Ezt követte a Svájc elleni találkozó, amelyen Gera Zoltán visszatérésével összeállt az Eb-csapat, hiszen Gulácsi Péter kivételével olyan játékosok alkották a kezdőcsapatot, akik pályára léptek Franciaországban is.
Ez volt az a mérkőzés, amelyen ugyan nem érheti szemrehányás a csapatot (Szalai Ádám duplájával kétszer is felálltunk a padlóról), de mégis meg kell jegyezzük: Storck talán ott hibázott, hogy görcsösen ragaszkodott az Európa-bajnokságon szerepelt labdarúgókhoz, például ahhoz a Lang Ádámhoz, aki már a Belgium elleni 0–4 alkalmával is kilógott a csapatból, Lukakuék három gólja is az ő oldaláról jött beadásból született, s a második vb-selejtezőnkön is két vendéggólban ludas volt.
Megjegyezzük: mint ahogy az Eb-n többször mellénk állt a szerencse, ezúttal elpártolt tőlünk, hiszen nem elég, hogy Valentin Stocker a 89. percben bombázta be a helvétek harmadik találatát, balszerencsénkre az egyes számú asszisztens is hibázott, ugyanis tévesen ítélte a svájciak javára a bedobást a kapunk előtt…
Két mérkőzés, egy pont, az Eb-eufória veszendőben, ráadásul Storck elkezdi szidni a magyar bajnokság színvonalát, a magyar kupacsapatok gyatra nemzetközi kupaszereplését emlegetve pedig azzal takarózik, hogy az NB I-ben játszóknak csak a válogatott mérkőzéseken van lehetőségük nemzetközi színvonalú mérkőzéseket játszaniuk.
Ezt követően a két „kötelező” győzelmet (Lettország ellen 2-0, Andorra ellen 4-0) szállítjuk, s így legalább az ünnepekre lenyugodnak a kedélyek. Azzal vigasztaljuk magunkat: a következő tétmeccsre több mint négy hónap múlva kerül sor, s ez a két győzelem is azt jelzi: addigra bőven rendezhetjük sorainkat.
Ráadásul az a Portugália jött a sorban (soraikban a hisztis-táncolós Ronaldóval, aki az Eb-n minden egyes gólunk után eljárta a maga csárdását), amelyre Franciaországban alaposan ráijesztettünk, ha nem engedjük háromszor is egyenlíteni őket, a kertek alatt kullognak haza az Eb-ről. Nos, a lisszaboni meccs kapcsán gyorsan le kellett szállnunk a magas lóról, hiszen hiába volt részünkről a szokásos nagy fogadkozás, CR7-ék (aki ismét duplázott ellenünk) olyan simán vertek minket, hogy – rossz volt nézni…
A legmegalázóbb az volt, hogy az utolsó félórában valóságos macskaegér-párharc zajlott a pályán: Fernando Santos játékosai mosolyogva cicáztak velünk, mi pedig csak kergettük őket…
S ekkor még nem is sejtettük: vészesen közeleg a magyar futball egyik legnagyobb blamája, az Andorra elleni idegenbeli mérkőzés. Amely előtt Bernd Storck szívességet gyakorolt: a „fárasztó” idény után (ne feledjük: Cristiano Ronaldo egy szezon alatt 70-nél több tétmeccset is játszik a Real Madridban és a portugál válogatottban, míg egy magyar futballista jó, ha ennek a felét) nem hívta be a keretbe hazai klubok kulcsjátékosait, mondván: hadd pihenjenek csak.
Óriási melléfogás volt!
Így léphetett pályára a félelmetes hangulatú Estadi Nacionalban Tóth Bence (azóta szinte nem is hallunk róla…), Nagy Dániel, Balogh Norbert, Sallai Roland, és ülhetett a magyar válogatott kispadján Kocsis Gergő, Kleisz Márk vagy éppen Szoboszlai Dominik. Akik egytől-egyig tehetséges gyerekek, de azért így, együtt – mégis csak túlzás!
Bernd Storck legnagyobb hibája ezzel kapcsolatban az volt, hogy egyértelműen lenézte Andorrát! A másik pedig: a vereséget követően már a helyszínen fel kellett volna ajánlania a lemondását (mint ahogy azt tette Egervári Sándor az amszterdami 1-8 után – a két kudarc, közel egyenértékű…), nem pedig megígérni a jelen lévő magyar szurkolóknak: a következő vb-selejtezőre mindenki az ő vendége!
S azt se felejtsük el: azért tök fölösleges volt egy 120 milliós műfüves pályát építeni Telkiben, hogy a csoport két leggyengébb csapatával lejátszott két idegenbeli mérkőzésen csupán egy pontot kaparjunk össze – rúgott gól nélkül!
Ami a lényeg: a német szakember (a Csányi Sándor vezette elnökségnek köszönhetően „mindenkinek jár még egy második esély”) maradhatott a helyén, nyilván ebbe közrejátszott az is, hogy a szerződésbontás komoly kiadásokkal is járt volna. (Azért itt tegyünk helyre egy dolgot: sokan nem tudják, de a kapitány és az MLSZ vezetése között született egy olyan megállapodás, hogy ugyan az Eb-t megelőzően 2018 nyaráig hosszabbították meg Storck szerződését, a vb-selejtező sorozat zárásával, de legkésőbb 2017 végén újratárgyalják azt. Így fordulhat elő, hogy most, a német szakember távozását követően nem kell több tízmilliós bánatpénzt kifizetnie az MLSZ-nek. Ezt tegnap Csányi Sándor is megerősítette.)
De visszatérve a vb-selejtező sorozatra: a nyár eleji kudarcot követően, nyár végén Lettországot aránylag simán vertük a Groupamában, ehhez nagyban hozzájárult az MLSZ gesztusa, hogy a hátralévő meccsekre 1000 forintban maximálta a jegyárakat, elsősorban ennek volt köszönhető a telt ház és a jó hangulat.
A Portugália elleni találkozón végre Eb-szintű csapatjátékot láthattunk, igaz, a mieink elsősorban keménykedéseikkel tűntek ki, bármennyire is fájdalmas, jogos volt Priskin kiállítása, és az sem véletlen, hogy több portugál is bekötözött sebekkel fejezte be a találkozót.
Ami „storckos” volt: a találkozó előtt szót sem ejtett a győzelemről, végig azt hangoztatta, már a döntetlennel is elégedett lenne. Ezek után borítékolható volt az újabb kudarc.
A szövetségi kapitány a lefújás után azért nem felejtette el megjegyezni: „ez a mérkőzés is bizonyította, hogy a legjobbakkal is fel tudjuk venni a versenyt, ezen az úton kell tovább haladni”
A Svájc elleni idegenbeli mérkőzés előtt hasonló volt a koreográfia: nagy fogadkozás, „megpróbáljuk megnehezíteni a csoportot százszázalékkal vezető rivális dolgát, amelynek csak mi lőttünk két gólt a sorozatban, méltó ellenfelek leszünk!”
Nyilván Gulácsi hibáiról nem Storck tehetett, ilyen bakikra egy szakember sem lehet felkészülve, de azért fájdalmas volt nézni, hogy az első tz perc kivételével esélyünk sem volt a tisztes eredmény elérésére.
Mint ahogy azt is fájdalmas volt újra hallani a sablonkapitánytól, miszerint „nem tudjuk felvenni a versenyt a legjobbakkal, de vannak pozitívumok, csak tovább kell építkezni.”
A Feröer elleni mérkőzés már csak amolyan hab volt a tortán, és szinte keretbe foglalja az egész sorozatot: ismét Böde Dániel mentette meg Bernd Storckot a teljes leégéstől, és talán a kapitánynak is eszébe jutott a mérkőzés 81. percében: „talán mégis be kellett volna állítanom ezt a Böde gyereket Feröeren. Lehet, hogy akkor minden másképp alakul?”