A Sport TV kamerái előtt a magyar válogatott szövetségi kapitánya sem tagadta, hogy a meccs nagy részében csalódást keltett a csapat, s bár voltak jó periódusuk, az előzetesen leírt bolgárok közelebb álltak a győzelemhez: „Sajnos nagyobb hullámvölgyeink voltak, mint hegyeink. Az ellenfél jó játékot tudott megvalósítani, Bogdán Ádám bravúrjai is kellettek a döntetlenhez” – vélekedett Egervári.
„Úgy éreztem, a második félidőben majd magunkhoz tudjuk ragadni a kezdeményezést, és többet leszünk az ellenfél térfelén, ezt azonban nem sikerült tartósan megoldanunk” – folytatta közhelyszerű értékelését a szövetségi kapitány.
Egervári szerint a bolgár válogatott feltűnően sokat került a magyar csapat védelme mögé, ebből pedig le kell vonni a szükséges tanulságokat: „Majd az elemzés kapcsán bölcsebbek leszünk, egy biztos, többet kerültek a védelmünk mögé, mint a legutóbbi meccseken bármikor. Tanulságos meccs volt, ebből szeretnénk majd levonni a következtetéseket” – mondta.
Egervári levonná a tanulságokat
A magyar válogatott gyenge játékkal, hazai pályán csak 1–1-es döntetlent játszott Bulgária legjobbjaival, a meccs után a szövetségi kapitány, Egervári Sándor nyilatkozott.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!