A tavasz legjobb meccsét hozta a tegnap esti MTK – Újpest FC fővárosi rangadó, amelyen mindkét csapat számára a győzelem elérése, és ezzel a harmadik helyért való versenyben maradás lehetősége volt a cél. Az MTK az első félidőt követően 2-0, majd bő 20 perccel a rendes játékidő vége előtt 4–1-re is vezetett – nem mellesleg Pál András négy találatával – végül mégis a lilák nyertek 5–4 arányban. A fantasztikus feltámadás után Mészöly Géza, az újpestiek szakvezetője érthetően boldogan nyilatkozott. − Tompán kezdtük a mérkőzést, a 20. perctől különösen visszafogottak voltunk, és öt perc alatt 2–0-s hátrányba kerültünk. A második félidőre aztán rendeztük sorainkat, és Tóth Norbert beállításával feljavult a játékunk. Az első gólunk után nagy védekezési hibákat vétettünk, amelyeket az MTK kegyetlenül kihasznált. Örömteli azonban, hogy a csapatnak volt tartása még 4–1-es hátrányban is, és szívvel-lélekkel hajtott, és támadott, és az utolsó pillanatig mindannyian hittünk a sikerben. Különösen fontos volt számunkra a mai győzelem, hiszen mindenféleképp szeretnénk a dobogóra odaérni. Ezért is örülök, hogy ilyen tét mellett háromgólos hátrányból sikerült felállnunk. Ezúton szeretném megköszönni fantasztikus közönségünk támogatását, hiszen 4–1-es hátrányban is segítették a csapatot, és bíztak bennünk. Azt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy két „játszós”, fiatal csapat nagyszerű, közönségszórakoztató meccsét láthatták a nézők.
Arra a kérdésre, hogy mire gondolt 4–1-es hazai vezetésnél, Mészöly Géza így válaszolt: − Igazából nem gondoltam semmire, csak szomorú voltam, mert bosszantó védelmi hibákat követtünk el, ráadásul Vaskó Tamás egy fegyelmezetlenség miatt megkapta ötödik sárga lapját, így nem játszhat a Debrecen ellen. Szerencsére Korcsmár Zsolt egyéni akciója, és gólja visszaadta a csapat hitét, és sikerült megszereznünk a roppant fontos három pontot.
A kérdések arra is kitértek, hogy vajon mi változott az elmúlt hetekben Újpesten, hiszen a lila-fehér csapat az elmúlt hat meccsen ötször győzött, és egyszer játszott döntetlent. − Hogy mi történt korábban az öltözőben, azzal nem foglalkozom. A visszatérésemtől új időszámítást kezdtünk, és az első pillanattól kezdve partnerekre találtam a játékosokban. A tapasztalt futballisták mellett a fiatalok is fogékonyak voltak az újra, és ma is bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani.
Garami József, az MTK szakmai igazgatója ugyanakkor – szintén érthetően – nem repesett az örömtől a mérkőzés után. ( A kék-fehérek ráadásul egymást követő harmadik hazai meccsüket is 2–0-ás szünetbeli vezetésükről bukták el. − Örülök a csapatom jó játékának, azonban Szabó Ádám kiállítása fordulópontot jelentett a mérkőzésen, az emberhátrány, és a büntető nagyban befolyásolta az eredményt. Igaz, vezettünk 4–1-re is, de a kiállítástól függetlenül nem kellett volna összezuhannia a csapatnak. Több okból nem indokolt a mai vereségünk… Különösen az Újpest FC pontrúgásait nem védekeztük ki jól. Olyan mérkőzésen vagyunk túl, amely után mindkét csapat dicséretet érdemel. Jó iram, szép támadások jellemezték a mérkőzést, amiből ezúttal mi jöttünk ki rosszabbul, de ebben a játékvezetőnek is nagy szerepe volt. Sok minden történt már velem több évtizedes edzői pályafutásom során, de arra nem emlékszem, hogy csapatom 4–1-es vezetés után szenvedett volna vereséget.
(ujpestfc.hu)
Edzői reakciók az MTK–Újpest flúgos futam után
Az MTK elleni izgalmas, igencsak fordulatos „flúgos futamot”, valamint 5–4-es újpesti győzelmet hozó mérkőzést követő sajtótájékoztatón Mészöly Géza hangsúlyozta: a csapat megmutatta, hogy milyen szíve van, hiszen a nagy hátrány ellenére is hittek a játékosok a sikerben. Az ellenfél szakmai igazgatója, Garami József szerint pedig a kiállítástól függetlenül csapatának nem kellett volna összezuhannia.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!