Craig Short: – Két, teljesen különböző félidőből állt a mérkőzés a mi szempontunkból. Az első félidőben az Újpest sokkal jobban játszott, és a szerencsére is szükségünk volt, hogy 0–0 maradjon az állás. A szünetben nagyon dühös és csalódott voltam. Ekkor az Újpest diktálta a tempót, és Tóth Bence beállításával azt szerettük volna elérni, hogy felpörögjön a csapat. Nem kezdtünk tehát jól, azonban a szünet után már nagyobb iramban játszottunk, és végül Tóth Bence nagyszerű lövésével a győzelmet jelentő gólt is megszereztük. Willie McStay: – Azt gondolom, hogy a mai mérkőzés után senki sem kérdőjelezheti meg a csapat mentalitását, hozzáállását. Az első perctől kezdve csak a gólszerzést és a győzelmet tartottuk a szemünk előtt, de sajnos, megint kimaradtak a helyzeteink is. Az első félidőben remekül játszottunk, különösen Kovács Dániel és Barczi Dávid. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor könyörtelenül ki kell használni a helyzeteket, vagy betalál az ellenfél. Annak ellenére, hogy a második félidőben már nem futballoztunk olyan jól, mint az elsőben, de mindent megtettünk az egyenlítésért, a gólszerzésért. A helyzetek kihasználásához szerencse és minőség kell, gondolok itt például Diego vagy Tóth Bence góljára. Ezt a játékot a jövőben is folytatnunk kell, de a helyzeteket ki kell használnunk.
(ujpestfc.hu)
Edzői nyilatkozatok a Ligakupa-derbi után
Az Újpest FC edzője, Willie McStay hangsúlyozta, hogy a játékosok mindent megtettek a győzelemért, a gólért, az első félidőben remekül is futballoztak – de a helyzetkihasználás miatt ezúttal is vereséget szenvedett a csapat. Craig Short elismerte, hogy az első játékrészben csak a szerencse mentette meg csapatát a góltól.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!