Nyilatkozatában Del Bosque köszönetet mondott a királynak, és szerényen hozzátette, az elismerésért a teljes spanyol futballtársadalomnak köszönettel tartozik. „A spanyol futballt képviseljük, amely megerősödve távozott a dél-afrikai világbajnokságról. Azóta mondom, hogy sokkal könnyebb leegyszerűsíteni, és egy emberre fókuszálni, holott a siker nagyon sok ember érdeme” – mondta a szövetségi kapitány.
„Ezzel a címmel őfelsége az én személyemben akarta jutalmazni a világbajnokokat. Felelősségünk van a nyilvánosság előtt, nem mondom, hogy bárminek is a példái vagyunk, de a lehető legjobb módon kell cselekednünk. Ez egy plusz felelősség, ami arra kötelez engem, hogy napról napra jobb legyek” – folytatta, majd még hozzátette, hogy az őrgrófi titulus ellenére reméli, játékosai „továbbra is mesternek vagy Vicentének” fogják szólítani.
Már egy másik fórumon a szakember elmondta véleményét a spanyol Király-kupa döntőjéről is, amit április 20-án a Real Madrid és a Barcelona egymás ellen fog megvívni, várhatóan Valenciában. „Az emlékeim között fogom őrizni ezt a sorozatot, mivel fantasztikus párharcok voltak. Mások is bejuthattak volna a fináléba, a Madrid és a Barcelona azonban remekül képviseli a mi futballunkat. Nincs favoritom, bár ha lenne, akkor sem árulnám el. Az esélyek egyenlőek” – magyarázta.
Tóthpál Zoltán
(AS)
Del Bosque márki titulust kapott
A spanyol király márki címet adományozott Vicente del Bosque számára. I. János Károly és a döntéshozó testület azzal indokolta döntését, hogy a spanyol válogatott szövetségi kapitánya a dél-afrikai világbajnokságon példamutatóan képviselte a spanyol értékeket, és anno a Real Madridban is jó hírét keltette az országnak.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!