Egy korszak visszafordíthatatlanul véget ért, mondják Madridban, ahol a „blancók" az idény végén Raúlt és Gutit is búcsúztathatják. A nagy egyéniségek távozási hulláma most elérte a Valenciát is, hol a vezetőség ajtót mutatott az idén jóformán csak a padot koptató Rubén Barajának, akinek azonban még esze ágában sincs szögre akasztania stoplisát. „Tisztában vagyok vele, hogy a labdarúgásban létezik „elévülési idő”, ami számomra két-három éven belül eljöhet, de most még nem akarok visszavonulni. Természetesen folytatni szeretném a játékot”. A játékos monológja azonban süket fülekre talált legfőbb sikereinek színhelyén, a Mestalla stadionban. Manuel Llorente, a Valencia elnöke ugyanis kijelentette, az egyesület nem tart igényt tovább a középpályás szolgálataira. Az ügy pikantériája, hogy a klub álláspontját az irányító csak a 37. fordulót követően, a Villarreal–Valencia mérkőzés (2–0) után tudta meg, így szinte biztos, hogy Baraja számára a hétvégi, Tenerife elleni bajnoki lesz az utolsó fellépés Valencia-mezben. Baraja szerződése 2010.június 30-án jár le. A spanyol bloggerek egy csoportja már tudni véli, ha a Valladolid nem esik ki, a Valencia egykori csapatkapitánya a „pucelánóknál” fejezheti be pályafutását. (Forrás: Marca.com)
Baraja jövőre már a Valladolidot erősítheti
A spanyol bajnokság zárása több nagy egyéniség búcsúját is jelentheti a Primera Divisióntól. A Real Madridnál szóba került már Raúl és Guti távozása, s mint azt korábban megírtuk, Baraja, a Valencia egykori csapatkapitánya is elhagyja legfontosabb sportsikereinek színhelyét, a valenciai Mestalla stadiont.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!