A jelenlegi címer
Az UTE keddi közleményében egyúttal jelezte, nem is járul hozzá a címer megváltoztatásához.
A lila-fehérek honlapján hétfőn jelent meg az a cikk, amelyben Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató bejelentette, a szurkolók szavazhatnak a már elkészített három logótervre, és a győztes változat kerül rá a július 20-án bemutatandó új mezre.
"Országunk, fővárosunk és kerületünk Újpest büszkesége, a 132 éves nagy múltú Újpesti Torna Egylet fontosnak tartja, hogy a múltat tisztelve, a hagyományokat megőrizve kell tovább haladni az úton. A jelenlegi címerben látható az alapítás éve az alapító egyesület neve, ami az új címerekből teljesen kimaradt. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a több évtizede meglévő és a szurkolók, szimpatizánsok által is kedvelt és elfogadott hagyományos címeren ne változtasson az Újpest FC, hiszen ez az embléma jelképezi a gyökereket és az Épség, Erő, Egyetértés folytonosságát" – olvasható az anyaegyesület közleményében.
Az UTE mellett a labdarúgócsapat szurkolói is nemtetszésüknek adtak hangot a közösségi médiában. Az egyesülethez hasonlóan ők is jelezték, az UTE és az Újpest FC között kötött társasági szerződés értelmében vannak olyan kérdések, amelyekről csak százszázalékos egyetértéssel lehet határozatokat hozni, ilyen a névhasználat, a társaság átalakítása, valamint a társaság által használt eredeti arculati elemek megváltoztatása (csapatszínek, címer, emblémák).
(MTI)
Az egyesület engedélye nélkül nem változtathat címert az Újpest FC


Az anyaegyesület Újpesti Torna Egylet (UTE) hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg jogszerűen címerét az NB I-ben szereplő Újpest FC labdarúgóklub.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!