Egyértelműen a Newcastle és az Arsenal összecsapása számít a Ligakupa mostani fordulójában a kiemelt mérkőzésnek. A hazaiak nem kisebb fegyvertényt vittek véghez az előző körben, mint hogy hazai pályán verték meg a bajnoki címvédő Chelsea-t, ráadásul helyenként szemet gyönyörködtető játékkal. Most egy újabb londoni nagycsapattal kerültek szembe, ám a St. James’ Parkban még az Ágyúsok se mehetnek biztosra, annak ellenére se, hogy Arsene Wenger mindig megfiatalított csapattal áll ki a Ligakupában, akik ilyenkor sikerre éhesen képesek tudásukon felül is futballozni. A Manchester City hétvégi legyőzésével lélektanilag nagyon jó pillanatban jön számukra a mérkőzés, kérdés, hogy a városi rivális után ők is beleszaladnak-e a késbe a Szarkák ellen. Sport1 – ÉLŐ Az előző sorozat döntőse, az Aston Villa kapta papíron a legkönnyebb ellenfelet a szerdai játéknapon pályára lépők közül, ugyanis a másodosztályú Burnley-t fogadják a Villa Parkban. Azonban ha megnézzük, hogy a Bordók tavaly még a Premier League-ben vitézkedtek, ráadásul az előző fordulóban egy másik első osztályú együttest, a Bolton Wanderers búcsúztatták, akkor nem számíthat könnyű mérkőzésre Gerard Houllier. A Villának nagy szüksége lenne a továbbjutásra, ugyanis a rengeteg esélyes előző fordulóbeli elhullásával nagyban megnőttek az esélyeik, hogy legalább az elődöntőig meneteljenek, és mivel elképzelhető, hogy ez lesz az egyetlen lehetőségük idén is, hogy kupadöntőt játszanak, a birminghamieknek oda kell tenniük magukat ma este. A szezon elején még kiesési rangadónak számított volna a bajnokságban, ha a West Ham fogadta volna a Stoke City együttesét, azonban mire a két csapat találkozik a Ligakupában, a Stoke felállt a padlóról és néhány parádés mérkőzést a hátuk mögött tudva viszonylag jó formában látogathatnak Londonba. A Kalapácsosok továbbra is sereghajtók a Premier League-ben, és vélhetően nagyon meg kell harcolniuk a bennmaradásért az idén, így el kell dönteniük, a plusz terhelés a kupakötelezettség miatt mennyiben hátráltatja ilyen irányú terveiket. A mérkőzések egységesen 20:45-kor kezdőnek.
Lakner Péter
Angol Ligakupa-beharangozó: október 27.
További öt Premier League csapattal, és a forduló rangadójával folytatódik az angol Ligakupa 4. fordulója.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!