Nyolc játéknapon keresztül azonos pontszámmal állt a Sporting Braga és a Benfica, s előbbi volt a listavezető, mivel a kettejük mérkőzésén nyerni tudott. Szerdán aztán eljött a nagy lehetőség a Sasok számára, hogy átvegyék a vezetést, a 20. fordulóból előre lett hozva ugyanis az Uniao Leiria elleni találkozójuk. Hozták is a kötelezőt, 3–0-ra győztek, Óscar Cardozo, Javier Saviola és Ruben Amorim volt eredményes. Ma 22:15-től a Setúbal ellen fog megmérkőzni Jorge Jesus csapata, s bár legutóbbi találkozásukkor fölényes, 8–1-es győzelmet aratott hazai pályán, Pablo Aimar szerint nem szabad "ellazáskodni” a meccset. ,,Arra számítok, hogy győzelemre fog játszani a Setúbal, és szurkolói segítségével megpróbál megállítani minket, de remélem, hogy ez nem fog sikerülni” – mondta az argentin középpályás a Benfica TV-nek. ,,Szerintem most erősebbek, mint az első meccsünkön, aminek az eredménye semmit nem jelent. Jobbak lettek tehát, ugyanakkor hozzátenném, hogy mi is.” ,,A futballban nem lehet hátradőlni. Hiba lenne ezt tenni szombaton. 90 percünk van arra, hogy megnyerjük a mérkőzést, ami, mint utaltam rá, más lesz, mint az első.” A 30 éves argentin válogatott játékos beszélt együttese első helyéről is. ,,Abban a pozícióban vagyunk, amit megérdemlünk. Listavezetőként játszani jobb, mint másodikként… Nem tudom, hogy ez mennyire zavarja az ellenfeleket, de az kétségtelen, hogy a mi önbizalmunknak nagyon jót tesz.”
Aimar: Ott vagyunk, ahol lennünk kell
A Benfica szombat este a Setúbal otthonába látogat a Liga Sagres 18. fordulójában, s ha nyer, akkor biztosan marad a tabella első helyén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!