Egyesek számára elképzelhetetlen, mégis igaz, hogy az angol FourFourTwo százas listájára egy német csapat, a Bayern München adja a legtöbb játékost, szám szerint tizennégyet. A „képzeletbeli dobogó" második és harmadik fokára a két spanyol sztárcsapat, a Real Madrid és a Barcelona „léphetett fel”. Sokaknak meglepetés, hogy a negyedik helyre a Juventus ért oda, a Chelsea pedig – első angol csapatként a maga nyolc játékosával – a lista ötödik helyén található. Szintén meglepő, hogy míg az elmúlt évek legrosszabb teljesítményével kirukkoló Manchester United hét játékost is „ad” a százas listára, addig a spanyol bajnoki címet, és BL-ezüstöt szerző Atlético Madrid hatot – pont annyit, mint a regnáló angol bajnok Machester City. A százas listára egyaránt négy játékost delegál a Borussia Dortmund, az Arsenal, a Roma és a PSG, hármat a Liverpool, és kettőt a Napoli. A fennmaradó nyolc helyre nyolc csapatból kerültek ki a jelöltek, hiszen a Dinamo Moszkva, a Portó, a Fiorentina, a PSV, a Tottenham, a Wolfsburg, a Zenit és az Udinese is ad egy-egy játékost. És hogy hogyan rangsorolták az angolok a futballistákat? Figyeld a fourfourtwo.hu-t, mert minden nap elárulunk valamit a listáról.
A világ legjobbjai

Az angol FourFourTwo immár nyolcadik éve állítja össze a világ 100 legjobb futballistájának rangsorát. Most sincs ez másképp, és bár az idei lista tartalmaz egy pár meglepetést, a listán végigtekintve semmilyen meglepetés nem érhet minket.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!