Bíró Imre (jobbra) és László András (középen), a FourFourTwo-színpad vendégei
Roppant kiélezett mérkőzéssel kezdődott a világbajnokság június 24-i játéknapja, hiszen az Olaszország-Uruguay összecsapás a továbbjutásról döntött. "Én amióta az eszemet tudom, a nagy világversenyeken az olaszoknak drukkolok, de egy vb-n nyolcvan percig nem lehet védekezni, aztán csak az utolsó tíz perben rohamozni, amikor baj van." "Ezt senki sem teheti meg, pláne egy világklasszisokból álló Uruguay ellen, amelyben mindig benne van a gól" – kommentálta az olaszok vereségét és kiesését a Siófokon élő Bíró Imre, egykori NB I-es kapus, aki ma a Videoton kapusedzője, kedden pedig a Nagyon Balaton Fesztivál FourFourTwo-színpadának a vendége volt. "Úgy viszont nem lehet gólt szerezni a mai, szervezett védelmek ellen, hogy egy csatárt előre küldünk a frontvonalba, hadd küzdjön ott magában, aztán majd felívelgetjük neki a labdákat. Pláne, ha olyan önző figura, mint Mario Balotelli, aki láthatóan nem szereti senkien odaadni a labdát. Lehetett látni, hogy az olasz szélsők már nem is indulnak be, ha a csatár középen megkapja a labdát. Mintha tudnák, hogy úgysem passzol." "Elismerve a képességeit, de én sem tudom eldönteni, hogy Balotelli hasznára van-e ennek az olasz csapatnak, vagy sem – tette hozzá László András, egykori NB I-es védő, aki most a Siófoki Bányász utánpótlás-szakágvezetője. – Komolyan mondom, azt vettem észre, hogy amikor a Milan támadója lejött a szünetben, aktívabbak lettek at olasz támadások." "Már én érzem magam kellemetlenül, hogy minden meccsen a bíróktól (is) kell beszélni, de ezt a piros lapot, Claudio Marchisio kiállítását nem egészen értettem – vette át újra a szót Bíró Imre. – A szándék persze egyértelműen sárgát ért volna, hiszen a középpályás nyújtott lábbal ment térdre, de szerintem nem ért pirosat a szituáció." "Arról nem is beszélve, hogy az egész meccset meghatározta, az olaszoknak több mint fél órán át emberhátrányban kellett küzdeni" – tette még hozzá László András, aki elárulta, hogy hatalmas angol szurkoló, de csodálkozik, hogy Angliának valahogy sosem jönnek össze a nemzetközi tornák, és igazi vezéregyénisége sincs. "Rooney az lehetne, de mégsem az…" Az Anglia – Costa Rica csoportmeccs vége 0-0- lett, amivel a dél-amerikai csapat – vendégeink szerint abszolút megérdemelten! – csoportelső lett, az angolok és az olaszok pedig búcsúztak a vb-től. Szerdán 18 órától az F-, majd 22 órától az E-csoportban dől el, ki jut tovább a nyolcaddöntőbe: hattól Nigéria-Argentína és Bosznia-Hercegovina – Irán, tíztől Honduras-Svájc és Ecuador-Franciaország. Amit biztosan tudunk: a Lionel Messi vezette argentínok már ott vannak a legjobb 16 között.