Lélektani szempontból az Újpest és a Siófok számára is jó pillanatban érkezett az NB I. 18. fordulója. A lila-fehérek az előző fordulóban kétgólos hátrányból hajtottak végre emlékezetes fordítást a Kaposvár ellen, míg a Siófok a kupában a Ferencváros kiejtésével bizonyította megfelelő felkészültségét a „tavaszi hadjáratra”.
Az első helyzet az újpestiek előtt adódott, a 2. percben egy sarokrúgás után Molnár Péternek kétszer is közbe kellett avatkoznia, mígnem végleg megakadályozta a nagyobb galibát csapata kapuja előtt. Nem sokkal később kijött a kezdeti szorításból a Siófok, és a 4. percben már a vendégcsapat is veszélyeztetett: egy gyors kontra után Délczeg került lövőhelyzetbe, nagy erővel meglőtte a labdát, ami az oldalhálóban kötött ki.
A 9. percben véleményes szituációhoz érkezett a meccs, a játékvezető ugyanis les címén megállított egy ígéretes újpesti támadást, noha a visszajátszások nem bizonyították be egyértelműen, hogy az asszisztens helyesen emelte zászlaját. Az első félidőben nem láthatott gólt a hazai közönség, összességében a kapuk sem forogtak sokszor veszélyben, de a találkozó kifejezetten jó tempóban zajlott, köszönhetően annak, hogy mindkét csapat gyorsan átjátszotta a középpályát, és megpróbált dinamikus játékra törekedni.
Egy kisebb újpesti helyzetet még feljegyezhettünk a szünet előtt, a 43. percben Rajczi megzavarta a bizonytalankodó Molnárt, aki elsőre kiejtette a labdát, másodjára viszont már magához ölelte. Solymosi két perccel később véget vetett az első játékrésznek, ami alatt az Újpest nem igazán talált fogást a jól szervezett Balaton-parti együttesen.
A második félidőt törekvően kezdte az Újpest: az 50. percben egy kivágott labda után Lázár próbálkozott távolról, a lövés azonban elkerülte a Siófok kapuját. A vendégek ekkor még megmenekültek, öt perccel később azonban már nem volt mit tenni: egy bedobás után többen is nagyot hibáztak a védők közül, a labda Lázár elé került, a Kaposvár elleni meccs hőse pedig közelről megszerezte a vezetést csapatának, folytatva ezzel nagyszerű sorozatát. (1-0)
A 62. percben aztán hatalmas egyenlítési lehetőséget szalasztott el a Siófok: a középen érkező Csermelyi tiszta helyzetből fejelhetett, ennek ellenére a kaput sem volt képes eltalálni. Ezek után is támadásban maradt a Siófok, amely a 66. percben Tajthy révén próbálkozott újra, Balajcza azonban vetődve hatástalanította a tizenhatos előteréből eleresztett löketet.
Vezető gólja után talán túlságosan is megnyugodott az Újpest, ami először csak siófoki helyzetekben, majd a 70. percben már gólban is megmutatkozott, egyáltalán nem érdemtelenül. Egy oldalsó szabadrúgás után Novák fejelhetett a kapu torkából, és ellentétben Csermelyivel ő már nem rontotta el a lehetőséget, s kiegyenlítette a találkozó állását. (1-1)
Sőt, az egyenlítő gól néhány másodpercig olyannyira megfogta a Mészöly-csapatot, hogy egy perccel később Honma fejese majdnem a vezetést jelentette az utolsó húsz percre alaposan felbátorodott Siófoknak, ekkor azonban szerencséje volt a hazaiaknak, a labda ugyanis kevéssel elment Balajcza kapuja mellett. Három perccel később Honma már lábbal veszélyeztetett, újra eredménytelenül.
Valamivel több, mint tíz perc volt hátra a meccsből, amikor megnyomta a kapcsolj gombot az Újpest, minek hatására a lila-fehérek ismét elkezdték beszorítani ellenfelüket, igaz a támadásokról a Siófok sem tett le végérvényesen. Hiába, mert újabb gól már nem született a meccsen, maradt az 1-1, ami összességében megfelelt a látottaknak.
Újpest – Siófok 1-1 (0-0) Újpest, Szusza Ferenc Stadion (3 000 néző). Vezette: Solymosi Péter
Újpest: Balajcza – Szokol, Rubus (Dvorschák, 60.), Takács Z., Kiss Z. – Lázár (Sitku, 68.), Egerszegi, Tajthy, Balogh B. – Rajczi, Ahjupera (Balajti, 64.) Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Graszl K., Katona A., Novák A. – Csordás (Melczer, 68.), Tusori (Ludánszki, 61.) Kecskés, Csermelyi – Délczeg (Lukács T., 84.) Honma
Gólszerzők: Lázár (55.) ill. Novák (71.) Sárga lap: Takács Z. (41.), Lázár (47.), Lukács T. (91.)
Tóthpál Zoltán
fotó: ujpestfc.hu
A Siófok pontot rabolt Újpestről
Lázár ismét betalált, az Újpest azonban most nem tudott három pontot szerezni a magyar bajnokságban. A Siófoknak volt tartása a második félidőben, és Novák közeli fejesének köszönhetően a Balatonparti-csapat megérdemelten hozta el az egyik pontot a Szusza Ferenc Stadionból.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!