A City még múlt héten küldte el ajánlatát a Real Madridnak, így Gago már biztos volt abban, hogy hófehér mezét világoskékre cseréli. Igen ám, de a City menedzsere, Roberto Mancini inkább a kenyai McDonald Marigát szerette volna megvenni, úgyhogy meg is állapodott klubjával, a Parmával. Csakhogy Mariga nem kapta meg az angol munkavállalási engedélyt, így aztán köszönte szépen a lehetőséget, és csatlakozott az AC Milanhoz.
A hoppon maradt City ekkor visszanyúlt a korábban ejtett Gagohoz, és hétfőn, az átigazolási piac zárása előtt pár órával megpróbálták leigazolni. Azonban, ahogy arról már korábban beszámoltunk, a City mindenható tulajdonosát, Manszur sejket nem lehetett telefonon elérni, így nem tudta áldását adni a transzferre. Gago csalódottan kulloghatott haza Madridba, Manciniéknek pedig éghetett a képesebbik fele.
– A City kihasznált minket – panaszkodott Gago ügynöke, Marcello Lombilla az Onda Cero rádiónak. – Ilyen még soha nem történt velem. A számokról nem akarok beszélni, mert nem engem, hanem a Madridot keresték meg. Fogalmuk sem volt, hogy már fizikai képtelenség ilyen rövid idő alatt lebonyolítani az üzletet.
A City eljárásának érthető módon a Madridi vezetők sem örültek.
– Semmi nem volt előkészítve, még egy papír se volt aláírva. – mondta el Jorge Valdano. – Még a játékossal sem állapodtak meg semmiről, mindent 40 perc alatt akartak elintézni. – tette hozzá a Real Madrid sportigazgatója.
(skysports.com)
A Real és Gago közösen bírálta a City-t
Fernando Gago ügynöke élesen bírálta azt, ahogyan vele és ügyfelével bántak Manchesterben. Valóban, a hétfői események nem túl szokványosak.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!