A Wigan Athletic reményei szerint nagy lépést tehet az első osztályban maradás felé, ma este a már biztos kieső Portsmouth csapatát fogadják. Ezúttal nem csak a helyi uralom forog kockán az észak-londoni derbin. Egy esetleges győzelemmel az Arsenal megelőzné a Manchester Unitedot és felléphetne a második helyre, míg a Tottenham egy pontra megközelíthetné a negyedik helyezett Manchester Cityt. A Villa Parkban is komoly mérkőzés lesz ma, az Aston villa az Everton csapatát fogadja. Lássuk a részleteket!
Aston Villa – Everton 20.45 (Eurosport2 23.00 összefoglaló) A hetedik helyezett Aston Villa fogadja a nyolcadik Evertont, de a két csapat igen különböző utat járt be eddig. Az Everton utolsó hat meccsén veretlen, a Villa hazai pályán hatból ötször csak döntetlent játszott. A birminghamiek lemondhatnak a BL-indulást jelentő negyedik helyről, de a cél még mindig a nemzetközi kupás hely, azaz az Európa-liga.
Nevezett keretek: Aston Villa: Friedel, Guzan, Cuellar, Luke Young, Beye, Dunne, Collins, Warnock, Downing, Milner, Petrov, Sidwell, Delph, Ashley Young, Carew, Agbonlahor, Heskey, Delfouneso, Albrighton, Clark Everton: Howard, Neville, Jagielka, Distin, Yobo, Baines, Pienaar, Osman, Heitinga, Cahill, Biljaletdinov, Saha, Rodwell, Senderos, Yakubu, Hibbert, Turner, Duffy, Wallace
Wigan Athletic – Portsmouth 20.45 A Portsmouth számára innentől kezdve a büszkesége a tét, miután biztossá vált, hogy a szezon végén kiesik a Premier League-ből. A szezon elején a Portsmouth 4–0-ra verte a Wigan csapatát, és hétvégén a Tottenham ellenében bejutott az FA-kupa döntőjébe. Ezek mind pozitív hatással lehetnek a csapatra.
A Wigan mindössze egy helyre, és négy pontra van a kieső helyektől, így számukra nagyon sokat jelentene egy esetleges győzelem.
Nevezett keretek: Wigan Athletic: Kirkland, Bramble, Scharner, Melchiot, Figueroa, Diame, McCarthy, Thomas, N'Zogbia, Rodallega, Moreno, Scotland, Moses, Gohouri, Amaya, Sinclair, Gomez, Boyce, Stojkovic Portsmouth: James, Ashdown, Mullins, Piquionne, Finnan, O'Hara, Brown, Diop, Kanu, Basinas, Vanden Borre, Belhadj, Mokoena, Rocha, Smith, Yebda, Boateng, Hughes, Utaka
Tottenham Hotspur – Arsenal 21.00 Eurosport2 ÉLŐ Mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a három pontra, így igen kiélezett csata várható a White Hart Lane-en. Az Arsenal a bajnoki álmait szeretné tovább szövögetni, míg a Tottenham jelenleg ötödik, de céljuk a negyedik, még BL-indulást jelentő hely megszerzése.
Az első bajnoki meccsen az Arsenal kényelmes, 3–0-s győzelmet aratott Robin van Persie két, és Cesc Fabregas egy góljával. Hosszú sérülése után visszatérhet van Persie, de így is sok a sérült: Fabregas, Arsavin, Gallas, Ramsey, Djourou, Song.
A Tottenham sokkoló vereséget szenvedett a Portsmouth-tól, de a bajnokságban remek hazai formát mutat. Eddigi meccsein csak háromszor hagyta el vesztesen a játékteret. Harry Redknapp csak a meccs előtt dönt, hogy Ledley King játszhat-e, azonban biztosan nem lép pályára Krancjar, Lennon, Jenas, Woodgate és Cudicini sem.
Nevezett keretek: Tottenham Hotspur: Gomes, Alnwick, Corluka, Walker, Dawson, Bassong, King, Kaboul, Assou-Ekotto, Bale, Livermore, Dervite, Modric, Bentley, Huddlestone, Gudjohnsen, Pavljucsenko, Defoe, Crouch, Rose, Bostock Arsenal: Almunia, Sagna, Vermaelen, Silvestre, Eboue, Campbell, Clichy, Denilson, Diaby, Walcott, Nasri, Rosicky, Eduardo, Bendtner, Van Persie, Fabianski, Traore, Merida, Eastmond
Márványi Péter
A Premier League szerdai programja
Észak-londoni derbi szerepel a ma esti kínálatban. Összesen három meccset rendeznek az angol bajnokságban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!