A Liverpool FC-t bizonyos Bill Shankly tette óriássá, pedig a klub a századelőn, a 20-as években és a 2. világháború után is nyert bajnokságokat. De az edzőzseni irányításával már nem csupán Anglia, hanem Európa, sőt a világ meghódítása következett, a csapat kultikussá lett, nimbuszával és jó tízéves dominanciájával kizárólag a nagy Real, a hetvenes évek elejének Ajaxa, esetleg a mai Barcelona vetekedhet. (…) A Vörösök eleinte még piros-fehérek sem voltak, négy évig az Everton kékjét viselték. 1964-ben Shankly adta parancsba, hogy le a fehér gatyával, öltözzön tiszta vörösbe a csapat, az jót tesz a meccsek pszichológiájának. Ebben is igaza lett. (…) Shankly 1974-ben adta át a helyét egy másik legendának, Bob Paisleynek, vele kényszerítette térdre a klub a világot, 1977-ben, 1978-ban és 1981-ben is megnyerte a BEK-et, és ez 1984-ben utódjával, Joe Fagannel is sikerült.
Kíváncsi vagy a folytatásra? Keresd a FourFourTwo magazin augusztusi lapszámát, amely továbbra is kapható az újságárusoknál!
A klub, amelytől akkor is rettegnek, amikor nem kellene

Csak halkan emlegetik a hívek a klubalapítást: az LFC a nagy rivális Evertonból vált ki 1892. március 15-én, amikor egy bérletidíjvita miatt John Houlding üzletember az Anfield Roadon (ahol a stadionnak ő volt a tulajdonosa) életre hívta az új liverpooli egyesületet. És 1901-ben máris bajnoki cím lett a kockázatosnak tűnő vállalkozás jutalma.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!